Beckhamék nem akármilyen WAG-gel gazdagodtak - fotók!

2012.09.18. 20:08
Címkék
Mint arról már a Nemzeti Sport Online is beszámolt, Christian Wilhelmssonnal erősített David Beckham csapata, a Los Angeles Galaxy. A hír önmagában nem egy nagy szám, túlzottan nem is friss, hiszen már közel két hete megállapodtak a felek, a hétvégén pedig góllal be is mutatkozott a svéd középpályás.

Ennek apropóján azonban ismét előtérbe került az igencsak tehetséges Oksana Andersson. Christain Wilhelmsson világszép párja 1984-ben született az akkori Szovjetunióban. Tízéves volt, amikor a családja Svédországba költözött. Oksana szépségével nem is volt kérdés, hogy a modellkedés és a tévés szereplések jelentik számára a jövőt.

Rövid ideig volt a Sunblock nevű zenekar háttértáncosa, de igazán híres akkor lett, amikor az Éden Hotel svéd változatának 2005-ös kiadásában meglehetősen heves kapcsolatba bonyolódott játékostársával, Olinda Broggrennel (igen, ő is egy szőke lány...). Aztán megismerkedett Christiannal, már össze is házasodtak, sőt 2011 júniusában megszületett kislányuk, Naomi is.

Rövid ideig volt a Sunblock nevű zenekar háttértáncosa, de igazán híres akkor lett, amikor az Éden Hotel svéd változatának 2005-ös kiadásában meglehetősen heves kapcsolatba bonyolódott játékostársával, Olinda Broggrennel (igen, ő is egy szőke lány...). Aztán megismerkedett Christiannal, már össze is házasodtak, sőt 2011 júniusában megszületett kislányuk, Naomi is.

Oksana Wilhelmsson (Fotók: football.co.uk)
Oksana (Fotók: football.co.uk)
Oksana (Fotók: football.co.uk)
Oksana (Fotók: football.co.uk)
Oksana (Fotók: football.co.uk)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: lucywho.com)
A meseszép Oksana (Fotó: football.co.uk)
A meseszép Oksana (Fotó: football.co.uk)

 

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
17 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
36 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
44 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
47 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
54 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája