A Real Madrid új szerzeménye Afrikában igazi hős - képek

2012.09.08. 11:00
null
Michael Essien megérkezik az iskolához (forrás: www.michaelessiengh.com)
Címkék
Michael Essien, aki képtelen volt ellenállni José Mourinho hívó szavának, Londonból Madridba, költözött. A Real Madrid új szerzeménye, a ghánai futballista azok közé tartozik, akik nem csak a zsebüket tömik pénzzel, hanem sokat adnak vissza szülőföldjüknek is. Többek között ezért hozott létre egy alapítványt, amely az élet minden területén igyekszik segíteni Ghánában.

Legutóbb Awuku Brekuban, Essien szülőföldjén adtak át egy kis futballpályát is magában foglaló iskolai játszóteret gyerekeknek, amely egy ötéves program egyik állomása. Ennyi idő alatt szeretné felhozni fejlesztésekkel a szegény régiót.

A helyi notabilitások és 150 gyerek kíséretében rövid átadóünnepséget tartottak, de nem csak a sport terén fejleszt Essien alapítványa. Vízvezetéket is építenek, valamint már dolgoznak egy könyvtár felépítésén, és a helyi kórház teljes átalakításán.

Essien reméli, hogy a gyerekek így hozzájuthatnak mindahhoz, amihez ő nem tudott a saját gyerekkorában. Az alapítvány célja többek között az is, hogy javítson a földművelés technológiáján, az egészségügyi ellátáson, a csatornázáson, hogy tiszta vizet ihassanak az emberek a térségben, valamint hogy a sporton kívül a tanulásban is tér nyíljon a helyi gyerekek előtt.

Az eredményeket elnézve Michael Essienről valóban elmondható, hogy nem felejti el, honnan jött, és hogy komoly támogatásával igazi segítséget ad szülőhazájának.

Essien megnézte, milyen fejlesztések történtek az iskolában (forrás: michaelessiengh.com)
Essien megnézte, milyen fejlesztések történtek az iskolában (forrás: michaelessiengh.com)
Az olsztályterem berendezése azért meglehetősen puritán (forrás: michaelessiengh.com)
Az olsztályterem berendezése azért meglehetősen puritán (forrás: michaelessiengh.com)
A játszótér viszont egészen európai színvonalú (forrás: michaelessiengh.com)
A játszótér viszont egészen európai színvonalú (forrás: michaelessiengh.com)

 

Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
24 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
31 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
31 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
58 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája