160 kilót fogyott, hogy beleférjen az Arsenal-mezbe

2012.09.05. 09:33
null
Ilyen volt, ilyen lett... Chris Webber Arsenal-mezben (forrás: Daily Mail)
Címkék
Chris Webber gyerekkora óta hatalmas Arsenal-drukker, de csak most, 54 évesen tudta megvenni az első mezét, amelybe bele is fért. Azt mondta, egy álma vált valóra ezzel.

 

A nagyjából 250 kilós férfi gyomorgyűrűt operáltatott magába, ennek segítségével fogyott le 76 kilóra.

„Egész életemben imádtam az Arsenalt. Most végre beleférek a mezbe. Egy álmom vált ezzel valóra! A múlt hónapig egyszerűen nem találtam olyan mezt, amely jó lett volna rám, és sajnos a pályára sem tudtam kimenni, mert az ülések túl kicsik voltak nekem. Utoljára 1978-ban jártam meccsen, amikor a Celtic ellen játszottunk – akkor állóhelyről néztem a fiúkat."

Gyerekkorában még nem volt ilyen nagy a súlya, egészen más okból nem lehetett meze:

„A szüleim nem engedték, hogy Arsenal-mezem legyen, mert gyerekkoromban a Spursszurkolókkal teli városrészben laktunk, és féltek, hogy bajom lenne belőle. Fiatal koromban sovány voltam, fociztam, senki sem hitte volna, hogy ilyen nagy testű leszek."

A négygyerekes apa saját bevallása szerint azután esett mély depresszióba, hogy 16 évvel ezelőtt kislánya nyakára születéskor rátekeredett a köldökzsinór, és a kicsi megfulladt.

Azok a régi „szép napok” a haverokkal (forrás: Daily Mail)
Azok a régi „szép napok” a haverokkal (forrás: Daily Mail)

„Tíz év alatt elvesztettem a munkahelyemet, tönkrement a házasságom, és majdnem 250 kilóra híztam. Mindennap a barátaimmal jártam kávéházba, jól bereggeliztem, leöblítettem néhány cukros teával. Aztán jött a hatalmas adag ebéd, majd a kiadós vacsora."

„Csak néhány métert tudtam megtenni gyalog, mert rögtön kifulladtam. Kétszer is beszorultam a fürdőkádba, a feleségem pedig elhagyott. Mindenem fájt, és amikor a leginkább magam alatt voltam, még az is megfordult a fejemben, hogy öngyilkos leszek. Aztán a gyerekeimre gondoltam, és ez visszatartott tőle."

A férfi élete gyökeresen megváltozott. Most énekesként dolgozik, és az új lemezét tervezgeti.

Legterjedelmesebb korában (forrás: Daily Mail)
Legterjedelmesebb korában (forrás: Daily Mail)

„Mára teljesen más ember lett belőlem. Amikor elmentem meglátogatni a legkisebb lányomat Ausztráliába, simán elsétált mellettem a reptéren. Évek óta nem látott, és nem ismert meg."

„Nagyon vártam már a futballszezont. Jó érzéseim vannak a csapatom szereplését illetően. Igaz, nagyon csalódott voltam, hogy Van Persie elment. De most már kimehetek az Arsenal-meccsre és hordhatom a mezét. Nem is lehetnék ennél boldogabb."
Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
1 perce

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
6 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
7 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
7 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik