– Mikor kerültél kapcsolatba először a futballal?
– 2006-ban megkértek, hogy énekeljek a németországi világbajnokságon, és szerencsére 2010-ben is. Csodálatos, felejthetetlen esemény volt. A dél-afrikai világbajnokság rengeteget adott nekem személyesen és szakmailag is. Ekkor kezdtem valóban érdeklődni a foci iránt.
– Mi volt rád a legnagyobb hatással ekkoriban?
– Hogy a világbajnokságon az emberek rengeteg dolgot megoszhattak egymással, közelebb kerültek egymáshoz és egységesebbé váltak. Mindez persze társadalmi jelenség, ami nagyon érdekel engem, hiszen én is rész veszek a FIFA One Goal-kampányában. Ezek a tapasztalatok tovább gazdagítottak, hiszen olyan területen kezdtem dolgozni, amely az oktatás-nevelést hirdeti, márpedig ez a téma nagyon erősen foglalkoztat. Jelenleg azonban otthon a foci áll a középpontban. Az a benyomásom, hogy a futball mindenhová elkísér, és nem tudok sehová sem szökni előle.
– Kolumbiában nagyon népszerű a foci. A családod is szurkol valamelyik csapatnak?
– A testvéreim igen, de az apukámat sohasem vonzotta a foci. Mivel azonban a lánya futballistával jár, ő is elkezdett érdeklődni. Bár azt hiszem, sohasem fogja megtanulni a lesszabályt! Tudod, az apukám inkább amolyan könyvmoly, sokkal inkább érdeklik az intellektuális kihívások, de igazából senki sem tudja kivonni magát a futball szenvedélye alól.
– Ahogy például te sem...
– Amikor elkezded megérteni a focit, akkor rájössz, hogy ez az egész nem csak a látható dolgokról szól. Ez egy stratégiai játék, amely rengeteg intelligenciát igényel. Nagyon is észjáték.
– Képes vagy végigülni egy egész meccset?
– Mi az hogy!
– Akkor is, ha Piqué nem játszik?
– Hát... (nevet) igen, igen. De ha ott van a pályán, akkor mindig megnézem.
– Nem bonyolult egy kicsit focistával járni? Ott a sok edzés, meccs, utazás...
– Az az igazság, hogy megértettem, mennyire nehéz munka ez. Elhivatottságra, szorgalomra, alázatra, csapatmunkára van szükség, ami nagyon különbözik az én munkámtól. Nekem senkinek nem kell megfelelni, csak magamnak. A futballisták azonban olyanok, mint a katonák, és hatalmas a felelősségük a pályán és azon kívül egyaránt. Épp ezért támogatom Gerardot, amiben csak tudom.
– Focizni próbáltál már?
– Azt hiszem, jobb, ha maradok az éneklésnél. Gerard passzolgatott már nekem néhányszor, de nem mondhatnám, hogy valami jó vagyok.
– Két világbajnokságon már voltál, a következő Brazíliában lesz. Foglalkoztat már a kérdés, hogy ott leszel-e?
– Természetesen. Brazíliát különösképpen szeretem. Vannak ott rajongóim, akikkel már évek óta levelezek, és barátaim is, például Ivette Sangalo. És akkor még nem is beszéltem olyan óriási személyiségről, mint Pelé. Nagyon örülnék, ha ott lehetnék azon a vébén is. Tudom, hogy senki sem akarja kihagyni, főleg nem én.
