Bebeto gyerekes gólörömének „tárgya” bemutatkozott a profik között

Vágólapra másolva!
2012.02.09. 16:07
null
Bebeto (középen) ringatja a fiacskáját Mazinho és Romario társaságában 1994-ben (Fotó: dailymail.co.uk)
Címkék
Az 1994-es amerikai foci-vb-n láthattuk, amint Bebeto csapattársai asszisztálása mellett gyermekringatást imitálva ünnepli a Hollandia ellen lőtt gólját. A „láthatatlan" gyermek már 18 éves, naná, hogy focista, és bemutatkozott a profik között.

A kissé infantilis, de mindenképpen megható gólörömöt 1994. július 9-én, a Hollandia–Brazília negyeddöntőben láthatta a világ: ugyanis két nappal korábban született meg Bebeto (José Roberto Gama de Oliveira) harmadik gyermeke, méghozzá egy fiú, aki a Matheus nevet kapta a keresztségben. A foci-vb-k egyik legjobb mérkőzése, amit 3–2-re nyertek meg a később a vb-címet is elhódító Brazilok így többszörösen is emlékezetes marad a második brazil gólt szerző csatárnak.

Nem úgy edz, mint a papa 
(Fotó: dailymail.co.uk)
Nem úgy edz, mint a papa (Fotó: dailymail.co.uk)

Matheus Andrade pedig lassacskán betölti a 18-at, nyilván focista lesz a gyerek, ráadásul nem is tűnik ügyetlennek a baloldali középpályásként bevethető fiatalember. Ennek egyértelmű bizonyítéka, hogy alig egy hete az Olaria elleni brazil bajnokin bemutatkozhatott a Flamengo felnőtt csapatában – természetesen a klublegenda édesapa figyelő tekintetétől kísérve. Nem csoda, hogy a meghatott apa újra átélte azokat az 1994-es pillanatokat.

„Amikor láttam Matheust pályára lépni, megrohantak az emlékek. Olyan volt, mintha egy film pörögne a szemeim előtt – idézi a riói önkormányzatba frissen megválasztott politikust, azaz Bebetót, a Daily Mail. – Néhány percre eszembe jutott, hogy milyen is volt az a pillanat, amikor két nappal Mahteus születése után gólt lőttem Hollandiának. Aztán lenéztem a pályára, és láttam, hogy ott játszik annak a klubnak a mezében, ahol annak idején én is elkezdtem a karrieremet. Majdhogynem szürreális érzés volt, és persze legalább annyira megható is. Az apa-fiú szerep is pont olyan volt, amilyennek lennie kell: én rettentő ideges voltam, ő pedig halálosan nyugodt. Csodálatosan sikerült a bemutatkozása, sokkal jobban, mint anno az enyém."

A büszke atya azért ellátta jó tanácsokkal az ifjú debütánst, elmesélte neki, milyen volt, amikor 1983-ban ő játszotta első mérkőzését a riói piros-feketéknél. Az ifik között gólerős középpályásként tündöklő Matheus a híres apa iránti elfogultsággal és szerénységgel nyilatkozott: „Rengeteget beszélgettem apával, aki fantasztikus játékos volt, igazi példakép a számomra. Sokat segített, hogy nyugodtan tudjak pályára lépni. Azt mondta, ne törődjek az elvárásokkal, csak arra figyeljek, hogy a legtöbbet tudjam kihozni magamból."

Matheus még sokra viheti – ebben egyetértenek a szakemberek. Főleg azért, mert a munkához való hozzáállása nem egészen olyan, mint a jeles felmenőé volt: Matheus minden edzésen megszakad, hogy bekerüljön a csapatba.

Jobbról Matheus (Fotó: dailymail.co.uk)
Jobbról Matheus (Fotó: dailymail.co.uk)
Matheusnak már saját gólöröme is van (Fotó: dailymail.co.uk)
Matheusnak már saját gólöröme is van (Fotó: dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek

Európa-liga-selejtező: Paks–Kolozsvár

Európa-liga
11 perce

„Régóta ott volt a listámon” – az FTC szélsője kedvenc hobbijának hódolt a nyári szünetben

Kézilabda
12 perce

Pétervári-Molnár Bendegúz és Gadányi Zoltána győzött egypárban az evezős ob-n

Egyéb egyéni
15 perce

Öttusa: egyiptomi győzelem vegyes váltóban a váltó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
26 perce

Asztalitenisz: érmes esélyek az ostravai ifjúsági és serdülő Eb-n

Utánpótlássport
32 perce

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
50 perce

Továbbra is veretlen a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
51 perce

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik