Djokovics vombattal és AC/DC-vel ünnepelte a Grand Slam-győzelmet - videó, képek!

Vágólapra másolva!
2012.01.30. 13:29
null
Ezt a szép ezüstöt most nyertem, itt a szomszédban (Forrás: dailymail.co.uk)
Címkék
A Rafa Nadal elleni, végkimerülésig tartó ütközet másnapján a szerb klasszis már pihenten poénkodott az ausztrál újságírókkal. Előkerült egy plüss vombat és a nemzet büszkeségének számító hard rock banda is.

Novak Djokovics vasárnap a Grand Slam-döntők történetének leghosszabb csatájában győzte le vasárnap Melbourne-ben Rafael Nadalt. Az 5 óra 53 percig tartó ütközet után nem csak a vesztes spanyol, de a győztes szerb is igen megviselt volt.

Ehhez képest másnap reggel tökéletesen pihent úriember benyomását keltette, amint a szállodája parkjában nyilatkozott a helyi tévéseknek. Mint elmondta, hétfőn hajnali 4 órakor még interjúkat adott, sőt, még egy kis ünneplésre is futotta a stábja tagjaival. És mi mást énekelhetett volna, mint az Ausztrália nemzeti kincsének számító hard rock banda, az AC/DC legendás slágerét: Highway to Hell.

A szerb kiválóság azt is elmondta, hogy még mindig (ausztrál idő szerint hétfőn kora délután) érzi az adrenalin lüktetését a szervezetében, és még nem volt képes teljes egészében feldolgozni a Rod Laver arénában történteket. De abban már biztos, hogy eddigi pályafutása legnagyobb győzelmét aratta Nadal ellen.

Egy Djokovics-féle ünnepség azonban nem lehetne teljes egy kis humor nélkül: Novak nem pezsgővel, hanem egy plüss vombattal „töltötte meg" a győztesnek járó trófeát – jelezve, hogy abszolút képben van az ország jellegzetességeit illetően.

A POKOLBA VEZETŐ AUTÓPÁLYA (2:05-TŐL)
Megérdemel egy puszit (Forrás: dailymail.co.uk)
Megérdemel egy puszit (Forrás: dailymail.co.uk)
Crig Tiley, a torna versenyigazgatója gratulál a győztesnek (Forrás: dailymail.co.uk)
Crig Tiley, a torna versenyigazgatója gratulál a győztesnek (Forrás: dailymail.co.uk)
Egy szerencsés szerb drukker a futball válogatott mezére kap aláírást (Forrás: dailymail.co.uk)
Egy szerencsés szerb drukker a futball válogatott mezére kap aláírást (Forrás: dailymail.co.uk)
Álljon meg a menet! Valaki beköltözött a kupába! (Forrás: dailymail.co.uk)
Álljon meg a menet! Valaki beköltözött a kupába! (Forrás: dailymail.co.uk)
Jól van, csak egy vombat! Jobb, mintha egy kenguru lenne. (Forrás: dailymail.co.uk)
Jól van, csak egy vombat! Jobb, mintha egy kenguru lenne. (Forrás: dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
29 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik