A Bruins legjobbja nem ment el Obamához a Fehér Házba

2012.01.24. 18:22
null
Tim Thomas nemet mondott Obamára (Fotó: cbsnews.com)
Címkék
Barack Obama elnök hétfő este a Fehér Házban fogadta az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi kiírásának bajnokát, a Boston Bruins csapatát.


A Bocsok egyik legmeghatározóbb alakja, Tim Thomas, az előző szezon alapszakaszának legjobb kapusa, illetve a rájátszás legértékesebb játékosa (MVP) nem ment el az eseményre. A hálóőr közleményében azzal indokolta távolmaradását, hogy szerinte a kormány fölött nincs már kontroll, ami miatt veszélybe került az alapvető jogok érvényesülése, illetve az emberek tulajdona. Cam Neely, a Bruins elnöke elmondta: csalódott a kapus döntése miatt.

A Bruins gárdája tavaly 39 év után nyerte meg ismét a Stanley Kupát, Boston városa így az elmúlt években minden nagy amerikai sportágban diadalmaskodott: 2005-ben (és előtte 2002-ben és 2004-ben) amerikai futballban a New England Patriots győzött, míg 2007-ben a Boston Red Sox baseballcsapata, 2008-ban kosárlabdában pedig a Boston Celtics alakulata bizonyult a legjobbnak. A Patriots együttese vasárnap este ismét bejutott az NFL nagydöntőjébe, a Super Bowlba.

„A Bruins, a Sox, a Celtics, most meg a New England. Most már elég Boston, mi folyik itt? – viccelődött Obama elnök. – Ezek a játékosok megmutatták, hogy milyen az igazi csapatmunka.”

Obama ezen kívül méltatta a gárda jótékonysági programját is, melynek révén az elmúlt évben hétmillió dollárnyi adomány gyűlt össze.

MTI

Azért a többiek jól elvoltak az elnökkel (Fotó: highheelsandhockey.com)
Azért a többiek jól elvoltak az elnökkel (Fotó: highheelsandhockey.com)

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos Vasas-előny a BVSC ellen a férfi vízi Eurokupa nyolcaddöntőjének odavágóján

Vízilabda
10 perce

Férfi röplabda Extraliga: sima kaposvári győzelem Kecskeméten

Röplabda
22 perce

„Egy görög tragédiát látunk” – dr. Kovács Emőke a sportban elkövetett kommunista bűnökről

Egyéb egyéni
26 perce

Pálinkás Gergely az új súlyemelő-kapitány

Egyéb egyéni
31 perce

Dráma a köbön: kétgólos hátrányát megfordítva, 98. perces büntetővel ejtette ki a BVB-t az Atalanta

Bajnokok Ligája
55 perce

BL, a nyolcaddöntőbe jutásért: Real Madrid–Benfica visszavágó

Bajnokok Ligája
57 perce

BL, a nyolcaddöntőbe jutásért: Juventus–Galatasaray visszavágó

Bajnokok Ligája
59 perce

Rosszul kezdett, de magabiztosan nyert a Veszprém a Bucuresti ellen

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik