Oscar-díjas rendező és techno-legendák közös munkája lesz a londoni olimpia nyitóünnepsége

2011.12.08. 13:52
null
Rick Smith, Karly Hyde és Danny Boyle már valahol a Wembley Stadion közelében (Fotó: Underworld)
Címkék
Honlapján tette közé a legendás angol techno duó, az Underworld, hogy ők készítik a zenét a jövő nyári londoni olimpia ünnepélyes megnyitójára, melynek vizuális rendezője Danny Boyle lesz.

A hírt, természetesen, az olimpiai hivatalos honlapja is megerősítette, azaz bizton számíthatunk egy nagyszabású, látványos, modern és valóban szórakoztató előadásra. Az 55 éves Danny Boyle 15 évvel ezelőtt a Trainspotting című, pillanatok alatt kultikussá váló mozival kezdett, amelyben néhány Edinburghban élő skót fiatal drogokkal mélyen átitatott, és végtelenül elbaltázott életét mutatta be ritka szórakoztató formában (köszönhetően nem utolsó sorban az Irvine Welsh nagyszerű regénye által szolgáltatott alapanyagnak).

Boyle később sem csinált rossz filmeket (Az élet sója, A part, 28 nappal később, Napfény), de az igazán nagy áttörést, a világhírt és a szakmai sikert a 2008-as Gettómilliomos hozta meg számára, amellyel egy zsák díjat nyert, közte két Oscart – ráadásul a legfontosabbakat: a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járót. A siker pedig meghozta a producerek bizalmát is, amit Boyle egy újabb zseniális filmmel hálált meg: a sziklahasadékba szoruló, majd saját karja amputálása árán szabaduló Aron Ralston történtét elmesélő 127 óra című film ugyancsak eljutott az Oscar-jelölésig.

A zenéért felelős Underworld duó két tagjával (Karl Hyde és Rick Smith) már dolgozott együtt Boyle: a Trainspotting zenéjéhez járultak hozzá az urak. Az Underworld nyolc stúdió album mellett – többek között – 18 koncertlemezt, 7 videójátékokhoz írt albumot és 4 filmzene lemezt hozott össze. A csapat (koncerteken többen vannak a színpadon) háromszor lépett fel eddig Magyarországon: 2005-ben a Szigeten, 2009-ben és 2011-ben pedig a Heineken Balaton Sound fesztiválon táncoltatták meg a közönséget.

TRAINSPOTTING: BORN SLIPPY (UNDERWORLD)
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
1 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
2 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
2 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
3 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik