Balotelli új Maseratiját egy nap után lefoglalta a rendőrség

2011.12.08. 10:25
null
Kedden este még megúszta a buszmegállóban parkolást (Fotó: thesun.co.uk)
Címkék
A Manchester City csatára lecserélte a csapattársak által leamortizált autót, és újult erővel folytatta a büntetések halmozását.

Már-már legendás, hogy Mario Balotelli milyen rossz viszonyt ápol az angol közlekedési szabályokkal: jóformán minden nap megbüntetik. Így járt az új Maserati GT-vel is, amit azok után vett, hogy csapattársai még a nyáron teli pakolták hallal, ami maradandó nyomot hagyott a járműben.

Az új autót kedden vette át az olasz csatár. Még aznap este elment egy salfordi (Manchester egyik kerülete) állatkereskedésbe, ahol vett két csau-csau kutyust, majd elvitte vacsorázni barátnőjét, Raffaele Ficót – és végig szabálytalanul parkolt egy buszmegállóban.

Ezt még megúszta, szerdán délelőtt azonban már elkapták a frakkját: gyorshajtásért állították meg a rend éber őrei, azonban kiderült, hogy nem stimmel a kocsi regisztrációja, így átmenetileg lefoglalták a 35 millió forintot érő autót. Balotelli nyakába kapta a várost, előkerítette a papírokat, és visszaszerezte az autót. Így vígan folytathatja áldásos angliai tevékenységét.

Szerdán reggel már nem volt ilyen szerencséje (Fotó: noticias.com.br)
Szerdán reggel már nem volt ilyen szerencséje (Fotó: noticias.com.br)
Legfrissebb hírek

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
3 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
19 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
25 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
28 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
37 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
42 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
42 perce

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
42 perce