Pennant krómoztatta gyönyörű Aston Martinját - fotó!

2011.11.23. 12:04
null
Pennant Aston Martinja eszméletlenül jól néz ki (Fotó: Daily Mail)
Címkék
Ismét a brit média figyelmébe került a 24-szeres angol utánpótlás-válogatott szélső, Jermaine Pennant. A korábbi Arsenal-, majd Liverpool-játékos legutóbbi feltűnése nagy port kavart, hiszen állítólag egy felnőttfilmekben szereplő hölgyért hagyta el menyasszonyát, ezúttal ennél bőven visszafogottabb cselekedete miatt került a középpontba – az autójával.

 

Pennant vezetési szokásairól korábban már kétszer is beszámoltunk, még 2005-ös eset, amikor ittasan lámpaoszlopnak hajtott Mercedesével. A középpályás ráadásul mindezt úgy tette, hogy egy évre szóló, autóvezetéstől való eltiltása volt érvényben, nem volt autóbiztosítása, s helyzetét azzal tetézte, hogy akkori csapattárs-jó barátjának, Ashley Cole-nak próbálta kiadni magát. A jamaicai ősöktől származó labdarúgót kilencven nap börtönre ítélték, amiből egy hónapot kellett letöltenie, a folytatásban pedig elektronikus jelzővel a karján léphetett csak pályára a bajnokikon.

A másik nem hétköznapi eset az volt, amikor elhagyta a Porschéját, ami öt héten keresztül fel sem tűnt neki (…).

Aston Martinját azonban nagy becsben tartotta már akkor is, most pedig a gyönyörű, 130 ezer fontos (közel 46 millió forintos) DBS-ének karosszériáját krómoztatta be – nem lett csúnya, az egyszer már biztos.

A krómozás előtt (Fotó: gtplatnet.net)
A krómozás előtt (Fotó: gtplatnet.net)
Legfrissebb hírek

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
1 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
8 perce

Női kézi BL: Blomberg-Lippe–Győr

Kézilabda
12 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
20 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
21 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
24 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
24 perce

Női röplabda: most nem jött össze a bomba meglepetés a MÁV Előrének

Röplabda
27 perce