Hülyének nézi a Liverpool a saját szurkolóit, vagy csak elővigyázatos?

2011.11.20. 12:56
null
Koppant a Kop (forrás: whoateallthepies.com)
Címkék
Duplán megküzd egymással a Chelsea és a Liverpool csapata, hiszen a bajnoki mérkőzésen kívül 29-én újra Londonban vizitálnak a vörösök, csak akkor Ligakupa-találkozón lépnek föl.

 

Aki egy kicsit is ismeri az angolokat, az tudja, hogy nincs az a magától értetődő dolog, amelyet puszta óvatosságból ne igyekeznének az ember szájába rágni.

A liverpooli vezetők aggódni kezdtek, hogy esetleg valaki véletlenül a kupameccsre szóló tikettet viszi majd magával a Stamford Bridge-re. Ezért közleményt jelentettek meg, hogy bebiztosítsák magukat. Itt a gyöngyszem:

„Azoknak a szurkolóknak, akik rossz jegyet visznek magukkal, meglehetősen nehéz lesz bejutni a Stamford Bridge-re. A Liverpool FC nem tudja vállalni a felelősséget azokért a szurkolókért, akik rossz jegyet visznek magukkal."

Így szól a közlemény. Gyönyörű. „Meglehetősen nehéz lesz”..., azaz lehetetlen. Vagyis a klub nem tartja elég értelmesnek a szurkolóit, hogy egy majdnem 700 kilométeres túra előtt megfelelően felkészüljenek, legalább azzal, hogy milyen jegyet visznek magukkal.

A tvitteren persze már meg is jelentek a különféle üzenetek. Az egyik szerint: „Vagyis azt akarják mondani, hogy JÓ JEGYET VIGYETEK MAGATOKKAL, IDIÓTÁK."
Legfrissebb hírek

NB I: Kazincbarcika–Újpest

Labdarúgó NB I
5 perce

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
49 perce

A világszövetség szintetikus tollaslabdákat tesztel

Egyéb egyéni
58 perce

Liga 2: Huszti Andrásékat is legyőzte a Sepsi

Minden más foci
1 órája

András Csaba egyesben is döntős az asztalitenisz WTT-n

Egyéb egyéni
1 órája

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
1 órája

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
1 órája

Öttusa-vk: Koleszár Mihály döntős Kairóban, Bőhm Csaba búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik