Dalban ekézik a „rasszista” Blattert - videó

2011.11.21. 18:38
null
Blatter a támadások kereszttüzében
Címkék
Nemrégiben napvilágot látott egy videó, amely állítja, nem baj, ha valakit faji megkülönböztetés ér, arcon csapják, ellopják a telefonját, felgyújtják a házát, lefekszenek a nőjével vagy úgy szimplán tönkre vágják az életét, elég, ha utána kezet ráznak vele.


Mint ismeretes, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) svájci elnöke, Joseph Blatter először a Twitter oldalán írt arról, hogy a rasszizmusnak és a diszkriminációnak nincs helye a futballban, ugyanakkor hozzátette: néha előfordul, hogy a pillanat hevében – ami nem mentség –, a pályán helytelen megjegyzések hangzanak el, illetve cselekedetek történnek. Blatter később két televíziós társaságnak is nyilatkozott, s elmondta: azoknak a játékosoknak, akiket mérkőzések alatt rasszista inzultus ér, el kellene fogadniuk, hogy ez a provokáció része, a meccs végi kézfogással pedig le kellene zárni az ügyet.

Blatter a BBC-nek adott interjúban elmondta, mélyen megbánta a hét elején tett kijelentéseit, ám hozzátette, nem fog lemondani a pozíciójáról.

A „REMEKMŰ”
Legfrissebb hírek

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
8 perce

Női kézi BL: Blomberg-Lippe–Győr

Kézilabda
12 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
20 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
21 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
24 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
24 perce

Női röplabda: most nem jött össze a bomba meglepetés a MÁV Előrének

Röplabda
27 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
34 perce