Irina Sejket nagymamája hozzáadná Cristiano Ronaldóhoz

2011.05.12. 09:03
null
Galina Sejkiszlamova: kidekorált nagymama (Fotó: Thesuna.co.uk)
Címkék
Pedig a 87 éves Galina Sejkiszlamova megnézi, kivel áll szóba szeretett unokája: a második világháború hőseként több kitüntetése van, mint, ahány címet nyert két legutóbbi csapatával a jóképű vőjelölt.

A Sun című angol bulvárlap – szokásával ellentétben – kiadós riportban mutatja be a koros matrónát, aki a baskíriai Szibaj városában él egy egyszobás lakásban. Galina asszony számára minden héten az a néhány perc jelenti a fénypontot, amikor felhívja 25 éves unokája, a világ egyik legfelkapottabb fotómodellje. És Irina soha nem felejti el felhívni a nagymamáját, a szibaji garzonban egy héten egyszer biztosan megcsörren a telefon.

Galina Sejkiszlamova azonban nem csak unokája révén lett a város egyik legismertebb lakója: háborús hős, aki úgy ki van dekorálva kitüntetéssekkel, mint unokája udvarlója, Cristiano Ronaldo bajnoki címekkel.

Galina asszony idén is, mint minden évben részt vett a május 9-i győzelem napi katonai parádén. 1942-ben, mindössze 18 évesen a Vörös Hadsereg hírszerzőjeként kezdte meg munkáját a rendkívül intelligens fiatal lány. A fő feladata az ellenséges német erők állásainak feltérképezése, majd az információk eljuttatása volt a szovjet csapatokhoz.

„Tanárnak készültem, amikor megkaptam az első behívót a hadseregbe. Apámat ekkor már eltűntként tartották nyilván Sztálingrád ostrománál, később megtudtuk, hogy meghalt" – mesélt a kezdetekről Galina. Azt mondták, hogy a légierőnél kell dolgoznom. A hírszerzés katonai és repülős képzését kellett elvégeznem. A tényleges frontszolgálatot pedig 1944-ben kezdtem meg. Szétbombázott utakon zötykölődtünk egy munkaállomássá átalakított teherautóval, amelyben a sofőrön kívül három lány utazott. Néha én magam is vezettem a kocsit. Elemeztük és feldolgoztuk a képeket és a filmeket, aztán a kész térképeket küldtük a főhadiszállásra." Nyugat felé haladva Galina Bukarest után Budapesten keresztül érkezett meg Bécsbe, ahol a háború utolsó napja érte.

Galina úgy gondolja, unokájának nem a háború, hanem a mai világ kihívásaival kell megbirkóznia, és ő biztos benne, hogy Irina veszi az elé kerülő akadályokat. „Én katonai egyenruhát viseltem, ő másmilyen ruhát hord. Neki szép hosszú haja van, nekem rövidre volt nyírva, mert a háborúban ez volt a praktikus. Smink? Ugyan már! Örültem, ha megmoshattam az arcomat egy folyón vágott lék alatti vízben. De háború ide vagy oda, azért csak fiatal lányok voltunk, próbáltunk szépek maradni. Irina pedig egy fantasztikus fiatal lány" – mondja róla a nagyi, aki szerint Irina az édesapjától örökölte a szépségét.

Az idős asszony még soha nem beszélt unokája és Cristiano Ronaldo kapcsolatáról, pedig Irina rendszeresen beszámol neki a párjával történtekről, és legutóbb már fényképeket is mutatott a portugál sztárról.

„Irina elmondta, hogy milyen nagyszerű férfi a barátja, aki nagyon megbecsüli őt. A család szerint pedig, ha eljön az ideje, házasodjanak csak össze."

Irina, amikor hazalátogat rendre drága ajándékokkal lepi meg nagymamáját, aki viszont úgy gondolja, hogy nem nagyon van ezekre szüksége, mert a 100 font (kb. 31000 Ft) körüli veterán nyugdíjából kényelmesen meg tud élni.

Tényleg szépek... (Fotó: Thesuna.co.uk)
Tényleg szépek... (Fotó: Thesuna.co.uk)
Azért azt jó látni, hogy a világ legkapósabb vőjelöltje is megizzad néha (Fotó: Thesuna.co.uk)
Azért azt jó látni, hogy a világ legkapósabb vőjelöltje is megizzad néha (Fotó: Thesuna.co.uk)
Legfrissebb hírek

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
14 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
15 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
33 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
2 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája