Rooney: az égből a mélybe egy év alatt

Vágólapra másolva!
2011.04.06. 13:22
null
Egyszer fent, egyszer lent (Fotók: Action Images)
Címkék
Wayne Rooneyval nagyot fordult a világ egy év alatt. 2010 márciusának végén még a gólkirályi és a bajnoki címért valamint a Bajnokok Ligája-trófeáért harcolt, most pedig kétmérkőzéses eltiltása eltörléséért, amelyet káromkodásért kapott a szövetségtől.

 

2010. március 30.

Wayne Rooney a 34. gólját szerezte meg az igen termékeny szezonjában a Bayern München elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-negyeddöntő mérkőzés 2. percében, majd megsérült a bokája, és mankón hagyta el az Allianz Arenát – a Manchester United pedig 2–1-es vereséggel, otthon ugyan 3–2-re nyertek az angolok, de idegenben lőtt több góllal a németek jutottak tovább, és el egészen a döntőig.

Rooney sérülése (Fotó: Reuters)
Rooney sérülése (Fotó: Reuters)


2010. június 18.

A dél-afrikai világbajnokság csoportkörének második fordulójában Anglia vérszegény 0–0-s döntetlent játszott Algéria legjobbjai ellen, ezzel pedig második fellépésén második pontvesztését könyvelte el, amelyet a szurkolók nem vettek túl jó néven, és ennek füttyükkel adtak hangot.

A mérkőzésen nem sok veszélyt jelentő Wayne Rooney levonulóban „beszólt” az angol drukkereknek: „Jó látni, mikor a saját úgynevezett szurkolóid fütyülnek ki” – mondta az egyik kamerába, majd mondanivalóját káromkodással nyomatékosította, persze a másnapot bocsánatkéréssel indította.

2010. augusztus 2.

Rooneyt ismét rajtakapták, hogy dohányzik, ezúttal egy bár oldalában gyújtott rá, miközben annak oldalát vizelte le, kevesebb mint egy héttel azután, hogy ismét elkezdte az edzéseket.

Nem ez volt az első eset (Fotó: dailymail.co.uk)
Nem ez volt az első eset (Fotó: dailymail.co.uk)



2010. szeptember 5.


Kirobbant Rooney-szexbotránya. Mint ismeretes, az angol válogatott támadó örömhölggyel szórakozott, miközben felesége az azóta már megszületett gyermekükkel volt várandós. Volt olyan alkalom, hogy egy félórás aktusért 1200 fontot (400 ezer forintot) fizetett a 21 éves Jenny Thompsonnak.

Jenny nem volt olcsó mulattság (Fotó: dailymail.co.uk)
Jenny nem volt olcsó mulattság (Fotó: dailymail.co.uk)



2010. október 19.

Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere napvilágra hozza, hogy két hónapja tudja, hogy Rooney nem akarja meghosszabbítani 2012 nyarán lejáró szerződését. Augusztus tizennegyedikén az irodámban voltam, amikor David telefonon közölte velem, hogy Wayne nem hosszabbítja meg szerződését – mondta Ferguson. – Megdöbbentem, hiszen néhány hónappal korábban még arról beszélt, hogy világ legnagyszerűbb klubjához tartozik. Találkozót kezdeményeztem vele, amin végül ugyanazt mondta, mint az ügynöke: távozni akar.” Ekkor nagyon úgy tűnt, az angol támadó elhagyja a „vörös ördögöket”. Olvasóinkat szavazásra buzdítottuk, akkor a válaszadók 40 százaléka gondolta úgy, hogy a Real Madrid lesz a csatár következő állomása, és mindössze 19 százalék vélte úgy, hogy marad.

2010. október 21.

A Cityhez távozás lehetőségére reagálva a fanatikusok elmentek Rooney Cheschire-ben lévő házához, és egy figyelmeztető táblán fenyegették: „Ha a Cityhez igazolsz meghalsz.” A következő nap 200 ezer fontos heti fizetésért aláírt öt évre – a Manchester Unitedhez.

Ez még egy „finom” megnyilvánulás a szurkolók részéről. „Na ki most a rib... Rooney?”
(Fotó: dailymail.co.uk)
Ez még egy „finom” megnyilvánulás a szurkolók részéről. „Na ki most a rib... Rooney?” (Fotó: dailymail.co.uk)

 

2011. február 7.

A Rooney korábbi ügynöki tisztségét betöltő Proactive sportmenedzsment tavaly júliusban 4.3 millió fontra perelte a játékost – az Evertonban cseperedő tinivel nyolcéves szerződést kötött az ügynökség, amelynek járt volna jutalék a Manchester Unitedhez igazolást követően (25.6 millió fontért váltott klubot a támadó 18 évesen), de a londoni bíróság akkori ítélete szerint ez a táv „ésszerűtlen” volt, két évben kellett volna maximalizálni, ezért elutasították a kérelmet. Rooney elégedett volt az akkori döntéssel, szerinte csak ki akarták használni. Nos, ahogy az várható volt, az ügynek lett folytatása, immáron a Fellebbviteli Bíróságon.

2011. április 2.

A kiesés ellen küzdő West Ham otthonában a listavezető Manchester United a 65. percig 2–0-s hátrányban volt, ekkor érkezett Rooney és 12 perc alatt klasszikus mesterhármast szerezve (szabadrúgásból, akcióból és büntetőből volt eredményes) megfordította a találkozót. A harmadik gólja után a láthatóan nagy feszültségtől megszabadult játékos a kamerába ordított egy „fuckot”, amely miatt az angol labdarúgó-szövetség (FA) két mérkőzésre eltiltotta. Rooney fellebbezett, de elképzelhető, hogy így még egy további találkozóról is elmeszelik majd.

2011. április 6.

A Coca-Cola bejelentette, a továbbiakban nem kíván Rooney támogatója lenni. A csatár volt a Coke Zero arca a dobozokon és az üvegeken, egészen a szexbotránya kirobbanásáig, a cég pedig közleményében kijelentette: „Az együttműködésünk Rooneyval véget ért az elmúlt év végén, és közösen egyetértettünk abban, hogy nem újítjuk meg a szerződést.” A világ legnagyobb üdítőital-gyártója 2007 óta támogatta Rooneyt.

No more coke-boy (Fotó: asiaplate.com)
No more coke-boy (Fotó: asiaplate.com)

 

 

Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés a magyar nyílt vízi Eb-keretben

Úszás
13 perce

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
17 perce

Los Angeles 2028: a Memorial Coliseum és az inglewoodi stadion lesz a nyitóünnepség két helyszíne

Egyéb egyéni
27 perce

Marco Rossi: Hatalmas felelősséget jelent a felénk támasztott elvárás

Magyar válogatott
33 perce

Szongoth Domán 76 év után a legfiatalabb játékos a hoki-vb-n

Jégkorong
44 perce

Id. Lisztes Krisztián: A fiam nem hibás transzfer, hanem sokra hivatott játékos

Német labdarúgás
51 perce

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
52 perce

Bódi Ádám: A szívünket-lelkünket kitesszük a pályára

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik