Kubica barátnője nagyon aggódik

2011.02.15. 17:33
null
Kubicát beteszik a mentőautóba (forrás: gwizdek24.pl)
Címkék
Bár az utóbbi napokban folyamatosan azt lehetett hallani, hogy Robert Kubica szépen gyógyul, most megszólalt a pilóta barátnője, Edyta Witas, és arról beszélt, hogy Robert „fizikailag és lelkileg is eléggé rossz bőrben van, romlott az állapota". Hozzátette azonban, hogy barátja erős, talpra fog állni, és Kubica is tudja, hogy most az intenzíven a legjobb neki.

A kórház orvosa, Stephane Samson természetesen azonnal igyekezett eloszlatni az aggodalmakat. Szerinte az összes olyan hír, amely a beteg állapotának rosszabbodásáról szól, „minden alapot nélkülöz".

Valóban szerdáig kell az intenzíven maradnia Kubicának, de a Lotus-Renault csapat szerint csak azért, hogy a szerdai könyökműtétre nyugodtan készülhessen a versenyző.

Közben sorra szólaltak meg az egykori és a mai versenyzők az ügyben, Lauda például azt nehezményezte, hogy Kubica egyáltalán elindult egy raliversenyen, Sebastian Vettel szerint viszont a ralizásban semmi rossz nincs, és reméli, hogy mielőbb visszatér a lengyel sportoló.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
1 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
1 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
1 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
1 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
2 órája