BAKOS GÉZA
2010.04.12 11:49 Frissítve: 2015.02.13 01:14

Czerniatynskit kellett (volna) lefogni

1982 áprilisában egy belga bajnokin Fazekas László kiváló játékával nyert az Antwerp, de a vesztes Waterschei színeiben szereplő Martos Győző is jó napot zárt: szinte leradírozta a pályáról az ellenfél kitűnő formában lévő csatárát, Alex Czerniatynskit. Kedvező előjel volt ez, hiszen tudni lehetett: néhány hónappal később a spanyolországi Mundialon a belga–magyar mérkőzés dönthet majd a legjobb 12 közé jutásról. Így is lett...



A nyolcvanas évek elején már jó néhány magyar labdarúgó fordult meg Belgiumban – valamiért ez a kis nyugat-európai állam lett az itthonról végre kijutó futballistáink első számú célországa, és ez így maradt egészen a következő évtizedig. Talán azért, mert az első, legálisan külföldre szerződő játékosunk, Bálint László 1979-ben éppen Bruges-be került, és a többiek követték, talán más okból, de tény, hogy az 1982-es spanyolországi világbajnokságon négy olyan tagja is volt Mészöly Kálmán keretének, aki valamelyik előző szezonban már légióskodott utolsó csoportellenfelüknél, a belgáknál.

Közülük ketten a Mundialt felvezető idényt is ott töltötték, és az április 13-át megelőző hétvégén éppen egymással futottak össze a Waterschei–Antwerp mérkőzésen. Az 1981–82-es szezonban a házigazdák (akik néhány évvel később a Winterslaggal fuzionálva a KRC Genk nevű klubbá alakultak át) kiesőjelöltből középcsapattá, míg vendégük középcsapatból élgárdává javult. A Waterscheiben szerepelt a korábbi fradista, majd Volán-játékos Martos Győző, aki már a 33. évét taposta, míg az antwerpenieknél futballozott a nála még két esztendővel idősebb újpesti legenda, Fazekas László, aki a hátvéddel ellentétben már a második idényét teljesítette ekkor odakint.

Az UEFA-kupa-indulásért harcoló két együttes meccse remek iramot és sok izgalmat hozott. Az Antwerp edzője, Dimitri Davidovics támadó taktikáját – mint az várható volt – jórészt a hetek óta kiváló formát mutató válogatott szélsőre, Alex Czerniatynskire építette. Sejtették ezt Waterscheiben is, ezért Martost direkt azzal bízták meg, hogy őrizze a lengyel származású csatárt. Ő pedig maradéktalanul meg is felelt ennek, szinte észrevehetetlenné tette a mérkőzés folyamán a fiatal tehetséget, aminek a Népsport tudósítója kimondottan örült, mondván, ez a remek tapasztalat még jól jöhet a június 22-i belga–magyaron, Elchében.

Davidovics mester látta Alex vergődését, ezért a második félidőben taktikát váltott, így a döntő szerep immár Fazekasnak jutott. A '68-as olimpiai aranyérmes, kilencszeres magyar bajnok, két évvel korábban (még lila-fehér mezben) európai ezüstcipőig jutó veterán meg is oldotta a feladatát: a 48. percben az ő beadásából született az első vendéggól, majd a 65. percben egyéni szóló után nehéz szögből leadott lövéssel talált a hálóba. A meglepett házigazda már csak szépíteni tudott, míg az Antwerp a forduló végén felugrott a tabella 3. pozíciójába (más kérdés, hogy végül leszorult a dobogóról). A Waterschei (és Martos Győző) pedig utóbb a Belga Kupa elhódításával vigasztalódott.

Ugorjunk egyet az időben, hiszen számunkra inkább az 1982-es világbajnokság az érdekes. Csoportszereplésünk mára már történelem: 10–1-es rekordgyőzelem Salvador ellen (Fazekas kettőt vágott), majd 4–1-es vereség a címvédő Argentínától (amelyben az ekkor más sztárnak nevezhető ifjú Maradona megcsillantotta a klasszisát, és kétszer is eredményes volt). Következett a belgákkal a kiinduló sztorink mindhárom hősét felvonultató, mindent eldöntő meccs, amelyen nyerni kellett a középdöntőbe jutáshoz (gondoljunk bele: az akkori sajátos lebonyolítás értelmében – először szerepelt 24 válogatott a tornán – mindjárt a világ legjobb 12 együttese közé lehetett bekerülni!). A belgáknak elég volt a döntetlen is, hiszen korábban megverték a dél-amerikaiakat, ugyanakkor kudarc esetén – sokkal gyengébb gólkülönbségük miatt – rosszabbul jöttek volna ki a hármas körbeverésből (azzal, hogy az argentinok nem múlják felül Salvadort, nem volt érdemes kalkulálni...).

MAGYARORSZÁG–BELGIUM (6:32-7:56 KÖZÖTT)

 

A mieink, ahogy a videóból is látható, a 28. percben a balhátvéd Varga József hatalmas bombájával szereztek vezetést, és a 64. percben tovább javulhatott volna a helyzetünk, ha az egyedül kiugró Fazekast a kapujából messze kifutva leterítő Pfaff kapus megkapja a jogos piros lapját. Az angol játékvezető, White „beérte" sárgával is... A 76. percben pedig kegyetlen volt hozzánk a sors, mert a jobbára védekezésre berendezkedő, 1980-as Eb-ezüstjükre rácáfolva ezúttal csak mérsékelt teljesítményt nyújtó belgák megszerezték a vágyott gólt.

Az egyenlítéshez kellettek a magyar csapat hibái is. Ceulemans túl könnyedén rázta le a jobb szélen Csongrádiékat, és a rossz ütemben keresztező Kerekesen is simán áthámozta magát. Bár megbotlott, s úgy tűnt, elveszíti a labdát, be tudott végül adni középre, ahol bántóan egyedül érkezett – Czerniatynski. Két magyar volt a közelében, de mielőtt bárki azt hinné, hogy Martosra szeretnénk kihegyezni a szomorú történet csattanóját, jegyezzük meg: 2-es mezben ő a másik belga támadót, Vandenberghet fogta ekkor. Alex pedig lőtt, nem is túl erősen, a labda meg átjutott a vetődő Mészáros kapus kezei alatt. 1–1.

Epilógus. Belgium a középdöntőben kettőből kettő vereséggel bizonyította, hogy – ekkor legalábbis – nem volt megérdemelt a továbbjutása (négy évvel később viszont elődöntős lett!), míg a magyar válogatott a következő esztendőkben csodás fellendülést élt meg, és ragyogó selejtezős menetelése jutalmaként még egyszer – máig (s ki tudja, meddig) utoljára – kvalifikálta magát a vb-re. A többit tudjuk.

 

1932-ben e napon a MÁV – a nagy világválságtól rákényszerítve – lelkes fogadtatásra találó újításra „adta a fejét": a fontosabb fővárosi futballcsapatok vidéki túráira ún. „filléres gyorsok" indítását határozta el. A debütálást a Bocskai–Ferencváros és az Attila–Újpest meccs jelentette. A következő napok rohama alapján a fradisták három vagy négy szerelvényt is megtöltöttek volna, ám a vasúttársaság végül csak két céljáratot indított Debrecenbe. A Miskolcra tartó újpestiek klubirodájában direkt a találkozóra kínált kombinált csomagot lehetett kapni: 4 pengőbe került az oda-vissza vonatjegy, illetve 2-be a tribünülés vagy 1 pengőbe az állóhely. A Budai 11 szurkolótábora sem akart kimaradni a jóból, ezért pár nap múlva – jobb híján – különvillamos szervezésébe fogott Kelenföldről a Hungária elleni pesti összecsapásra; a tervek szerint a „24 filléres gyors" utasai ülőhelyre (zsúfoltság esetén állóhelyre), valamint a szükséges három átszállásra voltak jogosultak – 120 centi alatti, ütközőn lógóknak további árkedvezménnyel...

1942-ben e napon meglepő eredményeket hozott az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulója: két kiesőjelölt verte meg a két sokszoros bajnok fővárosi nagyágyút. A Ferencváros a 9. perctől tíz emberrel játszó Szegedi VSE otthonában maradt alul 2:1-re – a sereghajtó „tíz embere mint tíz oroszlán küzdött" –, míg a dobogós Újpest 1:0-ra kikapott Újvidéken. A lilák mezőnyfölénye teljesen meddő volt, csatársoruk pedig tehetetlen – hiába szerepelt benne többek között Szusza, Zsengellér és Kalocsay dr. is. Az élen ekkor a Kolozsvárt 6:1-re kiütő Szolnok állt, de csak addig, amíg néhány nappal később a WMFC be nem hozta a meccshátrányát. A bajnokságot végül megnyerő csepeliek egyébként ekkorra már a „harmadik erőt" jelentették a ligában, amit az is jelez, hogy a korabeli politikai vezetés által két évvel korábban megszűnésre kárhoztatott Hungária helyét a Nemzeti Sport népszerű humorrovatában is a Weiss Manfréd FC fiktív szurkolója vette át, és társult be hétről hétre (Kék Hugót pótlandó) Csepp Elek néven Zöld Ferenc és Lila Leó képzeletbeli asztaltársaságába.

1972-ben e napon a labdarúgó MNK elődöntőjében a Ferencváros idegenben, telt ház előtt győzte le 3–2-re a Videotont (a gólokat Bálint, Kű és Albert, illetve az első félidő után még vezető fehérváriak részéről Szabó I és Wollek szerezte), míg a Tatabánya otthon verte meg a kor sztárcsapatát, a címvédő Újpesti Dózsát. Bene még előnyhöz juttatta a lilákat, de Lakat Károly együttese fordított (2–1). A Göröccsel, valamint a Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó álomcsatársorral felálló fővárosiak ezután már hiába rohamoztak. A kupafináléban aztán az FTC 2–1-re felülmúlta a Bányászt.

1992-ben e napon játszották le a férfi vízilabda ob I döntőjének visszavágóját, amely végül hosszabbításba torkollott. Az első meccsen a frissebbnek tűnő Tungsram végig vezetve 15–12-re nyert a végére elfáradó Vasas ellen a Komjádiban, ahol a visszavágót is rendezték. Molnár Endre csapata ezúttal az első negyedben már 6–2-es hátrányba is került, de 8–8-nál utolérte a szintén montreali olimpiai bajnok Csapó Gábor vezette Vasast. Nagyobb előnyt ettől kezdve egyik fél sem tudott kovácsolni (hiába sült a keze most is Martinovicsnak, aki a finálé két felvonásán összesen 13 találatig jutott a piros-kékeknél), viszont mindkét oldalon sorra kipontozódtak a játékosok, így amikor a ráadásban a tungsramos Schmiedtnek is ki kellett állnia, helyette egyéb megoldás híján Kuna kapus szállt vízbe, hogy meglegyen a létszám. A döntő gólt 31 mp-cel a hatodik játékrész vége előtt Sugár dobta – így kézilabdás eredménnyel, 21–20-ra nyert a Tungsram az aranyról ismét lecsúszó Vasas ellen, és ezzel megszerezte története első, egyben utolsó bajnoki címét.

2002-ben e napon bontott szerződést Taribo Westtel a Kaiserslautern. A sokat látott 28 éves (?) nigériai védőnek még két évig élő szerződése volt ugyan a Bundesliga-klubbal, a döntéshozók szerint azonban elfogadhatatlan volt, hogy míg a nigériai futballista gyomorbántalmakra hivatkozva nem lépett pályára a St. Pauli elleni idegenbeli bajnokin (1–1), Milánóba el tudott utazni, és ott közösségének vallási ünnepségén vett részt.

A korábban az Interben és a Milanban is légióskodó, Atlantában (1996) olimpiai bajnok Westnek innentől került (végleg) lejtőre a pályája, noha a nyári vb-n – karrierje során másodszor – még szerepelt hazája válogatottjával (sok örömük nem volt benne).

NSO-SPORTNAPTÁR
Április 1-jétől új rovattal találkozhatnak a Nemzeti Sport Online olvasói. Sportnaptár aloldalunkon a múlt figyelemre méltó eseményeiből szemezgetünk – felhasználva a 107 éves sportnapilap, a Nemzeti Sport páratlan értéket rejtő archívumát. A napi megjelenésű Sportnaptár szerkesztői a teljesség igénye nélkül válogatják ki az elmúlt nyolcvan év legérdekesebbnek gondolt, adott napra eső történéseit, amelyek közül minden nap eggyel bővebben is foglalkoznak. A sorozat cikkeiről nap mint nap értesülhetnek az NSO Facebook- és Twitter-oldalán is.