Mourinho a Realhoz vitte Ricardo Carvalhót

2010.08.10. 22:48
null
A Real Madrid hivatalos honlapján jelentette be Carvalho érkezését (Fotó: realmadrid.com)
Címkék
A Real Madrid labdarúgócsapata a klub hivatalos honlapján bejelentette, hogy megegyezett a Chelsea-vel a portugál védő, Ricardo Carvalho szerződtetéséről.

A Real Madrid megegyezett a Chelsea-vel Ricardo Carvalho szerződtetéséről. A 32 éves portugál védő két évre ír alá a „királyi gárdához". Carvalhót a Real kivásárolta 2012-ig szóló szerződéséből, de a megállapodás anyagi részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra a felek. A hírek szerint a spanyol klub nyolc millió eurónak megfelelő összeget fizet érte.

Carvalho 2004-ben (30 millió euróért) José Mourinhóval együtt ment a Portótól a Chelsea-hez, a portugál szakvezetőnél alapembernek is számított, ám mióta Mourinho távozott Londonból már kevesebb lehetőséget kapott, igaz, sokszor hátráltatták sérülések is.

Mourinhót a nyár elején nevezték ki a Real Madrid vezetőedzőjének, azóta a portugál már megpróbálta a csapathoz csábítani egy korábbi játékosát, az Inter védőjét, Maicont, ám a jelek szerint az ő szerződtetésével kudarcot vallott.

Carvalho ügyében viszont sikerült megállapodni a Chelsea-vel, Sergio Canales, Ángel Di María, Pedro Léon és Sami Khedira után ő az ötödik új szerzeménye a Real Madridnak.

 NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A REAL MADRIDNÁL
 Érkezett: Sergio Canales (Racing Santander, 6.000.000), Ángel Di María (Benfica, 25.000.000), Pedro Léon (Getafe, 10.000.000), Sami Khedira (VfB Stuttgart, 10.000.000)
Távozott: Christoph Metzelder (Schalke 04, i.), Guti (Besiktas, i.), Raúl (Schalke 04, i.)
 Az NSO ajánlja: Átigazolások 2010, Primera División – Mourinho (sz)élesíti a Real Madridot

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor kikapott a maiai döntőben, egyelőre nem jutott a legjobb százba

Tenisz
7 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
16 perce

Vuhani tenisztorna: Chwalinska a döntőben állította meg a brit meglepetésembert

Tenisz
18 perce

Franciaország: szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
20 perce

NB III: kilencgólos thriller Dabason

Labdarúgó NB II
31 perce

Eltévedt, majd az utolsó helyről az ezüstéremig küzdötte fel magát

Csupasport
39 perce

NB II: Soroksár SC–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
42 perce

NS-infó: ez állhat az Erős Gábor távozásáról szóló pletykák hátterében

Labdarúgó NB I
1 órája