Barcelona: Arsene Wenger nagyon sajnálja, hogy Guardiola elköszönt

2012.04.27. 18:45
Címkék
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere nem titkolta: szomorúsággal tölti el, hogy pályatársa, Josep Guardiola pénteken bejelentette: elköszön a Barcelona labdarúgócsapatától, nyártól nem folytatja vezetőedzői munkáját a katalánoknál.

„A Barcelona filozófiája sokkal jelentősebb annál, mint hogy egy újabb trófea megszerzése vagy elveszítése befolyásolhatná. Guardiola hiteles képviselője ennek a filozófiának, diadalra is vitte, és én sokkal jobban szerettem volna, ha kitart és visszajön a következő idényre, még akkor is, ha ez az év csalódásokat hozott a számára" – fogalmazott Arsene Wenger.

Az Arsenal menedzsere ugyanakkor hozzátette: megérti, ha egy edzőkollégája úgy érzi, szüksége van szusszanásnyi pihenőre.

„Nagyon nehéz kívülről érzékelni, milyen gondok gyötörnek egy edzőt, talán rá is nagyobb hatással volt a stressz, mint amennyit láttunk belőle – folytatta a 16 esztendeje az Arsenal szakvezetőjeként dolgozó Wenger. – Annak idején én azért döntöttem másképp, mert szinte teljesen azonosultam az edzői munkával. Az életemmé vált. De illik tiszteletben tartani, ha valaki ezt másként éli meg, és adott pillanatban szükségét érzi, hogy a harctértől kissé eltávolodva felmérje a helyzetét."

Legfrissebb hírek

Bíróság elé áll a nemi erőszakkal vádolt Hakimi

Francia labdarúgás
21 perce

Révész Bulcsú szenzációs győzelmet aratott a Welsh Openen – videó

Egyéb egyéni
39 perce

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
44 perce

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
1 órája

Távozik a River Plate sikeredzője, a La Ligából érkezhet az utódja – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Cseh labdarúgás: visszatér a válogatott korábbi csapatkapitánya

Minden más foci
1 órája

NFL: a Detroit lesz az egyik csapat, amely Münchenben játszik az ősszel

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik