Barcelona: Pep Guardiola lemondott Gerard Piquéről - sajtóinformáció

Vágólapra másolva!
2012.03.12. 16:58
Címkék
A Telemadrid információi szerint Gerard Piqué miatt késik Pep Guardiola szerződésének meghosszabbítása, amíg ugyanis a szakember a következő szezonban nem kíván együtt dolgozni a védővel, addig Sandro Rosell, a Barcelona labdarúgócsapatának klubelnök ragaszkodik az együttes egyik emblematikus alakjához.

Guardiolának a szezon végén a szokásoknak megfelelően lejár egy évre kötött szerződése, ám a korábbiakkal ellentétben azt még nem sikerült meghosszabbítani a klubvezetőknek, minden szándékuk ellenére.

Az elmúlt hetekben több arra utaló jel volt már, hogy Guardiola és Piqué munkakapcsolata nem felhőtlen – a szakember besokallt a celebbé váló középhátvéd bulvársajtóban való megjelenéseitől –, de erről hivatalosan senki sem nyilatkozott, és pletykaszinten sem derült ki semmi. Pusztán abból lehet erre következtetni, hogy a korábban stabil kezdő már nélkülözhető játékossá vált.

Ha Guardiolával tényleg nem sikerül hosszabbítani, Rosellnek új vezetőedző után kell néznie. Spanyol sajtóértesülések szerint Michael Laudrup az elnök favoritja, de alternatívaként Ronald Koeman neve is felvetődött. Közös a két kiválóságban, hogy játékosként mindketten megfordultak a katalánoknál, méghozzá egy időben: a kilencvenes évek eleji Dream Teamnek voltak oszlopos tagjai.

Legfrissebb hírek

U20-as csapattól kaptak egy ötöst – kínosan indult a Ten Hag-éra a Leverkusennél

Német labdarúgás
14 perce

Kiss Sándor: Egyszer padlóra kerültem, de felálltam azután is

Labdarúgó NB I
20 perce

EYOF: 151 magyar fiatallal vasárnap kezdődik a multisportesemény

Utánpótlássport
56 perce

Döntöttek Nyíregyházán, három labdarúgó karrierjében új korszak kezdődik

Labdarúgó NB I
1 órája

Marco Rossi reakciója és Hajdú B. István kommentárja – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
1 órája

Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet a távfutásban

Atlétika
1 órája

Vizes vb: a 15. lett a csapatok szabadprogramjában szinkronúszó-válogatottunk

Vizes vb 2025
2 órája

Peresztegi-Nagy Kinga: Nem estünk ki a ritmusból a szünnapokon

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik