Barcelona: lezárták a Piqué kontra játékvezetők ügyet

Vágólapra másolva!
2012.03.15. 19:02
Címkék
A spanyol szövetség illetékes bizottsága lezárta a Gerard Piqué kontra játékvezetők ügyet, amely azt követően kapott visszhangot, hogy a Barcelona labdarúgója állítólag azt mondta Velasco Carballónak, hogy előre megfontolt szándékkal állította ki őt. Kijelentését a bírók méltatlannak éreztek, és feljelentették a védőt.


Mint korábban beszámoltunk róla, Piqué egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, valamint 600 eurós bírság megfizetésére is kötelezték. A védő korábban azt nyilatkozta: a szünetben számon kért a játékvezetőn egy elmaradt tizenegyest, Velasco Carballo pedig így „állt bosszút” rajta.
Mint korábban beszámoltunk róla, Piqué egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, valamint 600 eurós bírság megfizetésére is kötelezték. A védő korábban azt nyilatkozta: a szünetben számon kért a játékvezetőn egy elmaradt tizenegyest, Velasco Carballo pedig így „állt bosszút” rajta.

„Volt egy olyan érzetem, hogy előre elhatározta” – mondta a 47. percben kiállított Piqué, aki védőként buktatta a gólhelyzetben lévő Miguel de las Cuevast. A katalánok végül tíz emberrel is meg tudták nyerni a Sporting Gijón elleni bajnokit 3–1-re.

Legfrissebb hírek

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
25 perce

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
28 perce

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
43 perce

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
54 perce

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel elődöntős 200 háton

Vizes vb 2025
1 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
1 órája

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
8 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik