Barcelona: a specialista kételkedik Abidal visszatérésében

Vágólapra másolva!
2012.03.16. 15:32
Címkék
Egy spanyol specialista szerint nem biztos, hogy a májátültetés előtt álló Éric Abidal helyesen teszi, ha az operáció után folytatja a profi pályafutását.

Csütörtökön hozták nyilvánosságra, hogy a Barcelona 32 éves francia futballistájának májátültetésre van szüksége. A védőnél egy évvel ezelőtt állapítottak meg májdaganatot, amelyet szintén operációval orvosoltak. Abidal akkor már-már hihetetlenül rövid időn belül felépült, és néhány héttel a műtét után pályára lépett a Real Madrid elleni BL-elődöntőben – a Manchester United elleni győztes finálét pedig végigjátszotta.

A játékos és társai most is nagyon bizakodók Abidal visszatérését illetően, a Spanyol Transzplantációs Társaság elnöke viszont óvatosságra intett.

„Nyilván minden jól megy majd, és továbbra is magas szinten sportolhat. A labdarúgás azonban olyan sportág, ahol érintkeznek egymással a felek, márpedig az egyik dolog, amit egy ilyen beavatkozás után el kell kerülni, az a műtött területet érő traumák, ütések – mondta Rafael Matesanz. – Abidal erős személyiség, kiváló sportember, aki normális életet élhet majd. Az is egyértelmű, hogy a sportról sem kell lemondania. Azonban élete végéig nagyon óvatosnak kell lennie, nem szabad, hogy ütés érje a mája környékét. Ezentúl folyamatosan orvosi kezelésre szorul, rendszeresen kontrollra kell járnia.”

A nemzetközi hírnevű szakember szerint a kilökődés veszélyétől nem nagyon kell tartani Abidal általános erőnléte miatt.

Legfrissebb hírek

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
16 perce

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
19 perce

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
34 perce

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
46 perce

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel elődöntős 200 háton

Vizes vb 2025
58 perce

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
1 órája

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
8 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik