Sevilla: a Racingot az élvonalban tartó García Toral az új edző
Marcelino García Toralt nevezték ki a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Sevilla vezetőedzőjévé. A Primera Divisiónban legutóbb ötödikként záró andalúziai klub kedden jelentette be, hogy egyéves megállapodást kötött a 45 éves szakemberrel, aki februárban vette át az akkor kiesés elől menekülő Racing Santander irányítását, s végül az élvonalban tartotta az együttest.
José María del Nido, a Sevilla elnöke közölte: ha a csapat a következő idényben az első négy hely valamelyikén végez és ezzel indulási jogot szerez a Bajnokok Ligája következő kiírásában, akkor a most megkötött megállapodás értelmében García Toral további két évig posztján maradhat.
A 2006-ban a Recreativo Huelvát, 2009-ben pedig a Real Zaragozát élvonalba juttató García Toral Gregorio Manzanót váltja a kispadon, akinek a szerződését május végén nem hosszabbították meg.
A Sevilla ősszel indulhat az Európa-ligában, amelynek jogelődjét, az UEFA-kupát 2006-ban és 2007-ben megnyerte.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








