Mourinho közölte Kakával: nem számít rá

Vágólapra másolva!
2011.06.25. 12:21
null
Kakának még négy évig él a szerződése<br />a Real Madriddal (Fotó: Action Images)
Címkék
A Marca című spanyol napilap információi szerint a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője, José Mourinho négyszemközt közölte az együttes brazil aranylabdásával, Kakával, hogy nem számít rá a 2011–2012-es idényre tervezett keretben.

Mourinho sohasem tartozott a szívbajos edzők közé, tavalyi madridi belépőjekor hasonlóan szép szavakkal rögtön elbúcsúzott a „királyiak” két emblematikus játékosától, Raúltól és Gutitól.

Talán csak egyetlen ember maradt Madridban, aki kézzel-lábbal ragaszkodik még Kakához, ő viszont nem más, mint Florentino Pérez, a klub mindig galaktikusokban gondolkodó elnöke. A sportlap értesülései szerint azonban lassan már ő is úgy véli: elérkezett az a pont, amikor mindkét fél számára az lenne a legüdvözítőbb megoldás, ha elválnának az útjaik.

Kaká eladása jelenleg prioritást élvez a madridi elöljáróknál, ami szakmai és gazdasági szempontokat figyelembe véve sem lesz azonban egyszerű mutatvány.

A brazilért két évvel ezelőtt 65 millió eurót fizetett a Real Madrid az olasz AC Milannak – a szerződése 2015 nyaráig érvényes –, s azóta a transfermarkt.de szerint nagyságrendileg körülbelül a felére esett a középpályás értéke. A 29 éves labdarúgó előbb 33, majd a legutóbbi idényben már csak húsz mérkőzésen szolgálta a madridi klubot. Többnyire a beugró szerepe várt rá, s nem a meghatározó. A 2010–2011-es szezonban átlagban meccsenként ötven percet töltött a pályán.

Ilyen előzmények után érthetően azonnal megjelentek a kérők – úgy néz ki, a térdsérülése már a múlté, de azért mégiscsak hónapokat hagyott ki –, de a Real és a játékos számára is elfogadható ajánlattal még egyik sem jelentkezett. Olasz lapértesülések szerint az Internazionale már adott volna érte 30 millió eurót, ám a Real 40 alatt nem szívesen tárgyalna az elengedésről.

Ugyanakkor felvetődött annak a lehetősége is, hogy visszatér az AC Milanhoz, de ezt az ügyvezető elnök, Adriano Galliani gyorsan cáfolta. „Az ő fizetése túl magas lenne számunkra”, érvelt a sportvezető.

Egyelőre Kaká sem érzi feltétlen szükségét a Madridból való távozásnak – vélhetően akkora fizetést egyik klub sem adna neki, amennyit 2009-ben kialkudott magának a Realnál, ráadásul még további négy évig –, viszont a jövő nagy brazil ígéretének tartott Neymar érkezése is függ az ő sorsának alakulásától. Állítólag ha Kaká távozik, akkor a Santos kiválósága máris csomagolhat és költözhet, míg a korábbi hírek még arról szóltak, hogy mindenfajta megegyezés után erre legkorábban csak jövőre kerül majd sor.

Legfrissebb hírek

Mezkülönlegesség az angol negyedosztályból

Minden más foci
2 perce

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
26 perce

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
55 perce

Bölöni László, Détári Lajos, Golovin Vlagyimir, Berkesi Judit és Csisztu Zsuzsa is a Tusványoson

Egyéb egyéni
55 perce

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
1 órája

„Fekete párduc” – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja Grosics Gyula berobbanását a felnőtt labdarúgásba!

Magyar válogatott
1 órája

Bondár Anna drámai csatában legyőzte az első kiemeltet, és már elődöntős Hamburgban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik