A madridiak nem értik, miért nem állították ki Alvest

Vágólapra másolva!
2011.04.17. 09:19
null
Mourinho és Guardiola: ezúttal nem bírtak egymással (fotó: Action Images)
Címkék
Két tizenegyesgóllal alakult ki az 1–1-es végeredmény az el clásicón, a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának rangadóján. A Barcelona részéről Lionel Messi volt eredményes, a Real találatát Cristiano Ronaldo szerezte. A katalánok szerint jó eredmény Madridban a döntetlen, míg a fővárosiak azt nem értik, hogy ha Raúl Albiolt kiállították, akkor Dani Alvest miért nem.

Nem tudott közelebb kerülni a Barcelonához a Real, az 1–1-es döntetlennel maradt a két csapat közötti nyolc pont különbség.

„Rendkívül kiegyenlített mérkőzés volt, amíg tizenegy játékos játszott tizenegy ellen. A csapatok tisztelték egymást, mindkét együttes tudta, hogy erős riválissal játszik, ezért nem voltak nagy lehetőségek. Aztán – ahogy lenni szokott – emberhátrányba kerültünk, és így már lehetetlen volt a küldetésünk" – mondta José Mourinho.

„A Barca a világ legjobbja a labdatartásban. Egyenlő létszámnál voltak gondjai, de amikor emberelőnybe került, azt csinálhatott, amit akart. Már megint máshogy ítélték meg a két csapatot, mivel egyszerűen érthetetlen, hogy Alves miért nem kapta meg a második sárgáját. Ha a kaputól ötven méterre szabálytalankodik így, már akkor sárga lapot kellett volna kapnia, nemhogy így, hogy a tizenhatoson belül tette. A negyedik játékvezető azt mondta nekem, azért nem kapott sárgát, mert szélső védő" – jelentette ki a szakember.

„Jól játszottunk tíz emberrel is, mivel felkészültünk erre. Adebayor beállásával könnyebben ment. A közönség nagyszerűen biztatott minket, és sikerült egyenlítenünk. Szeretnék tizenegy emberrel játszani a Barca ellen, de ez Spanyolországban és Európában is lehetetlen küldetés. Unom már, hogy állandóan fel kell készülnöm az emberhátrányos játékra a Barca ellen" – tette hozzá a portugál tréner.

„Kiváló eredmény a döntetlen Madridban, mivel a Real nagyszerű csapat. Egygólos előnyben többet kellett volna kapura lőnünk. De az iksz nagyon jó eredmény a Real Madrid otthonában" – mondta Pep Guardiola.

„Nem tudom, mi lesz a kupadöntőben. Ezeken a meccseken bármi megtörténhet. Ezen a meccsen veszíthettünk és nyerhettünk is volna. Nyolc pont, plusz a gólkülönbség az előnyünk hat fordulóval a bajnokság vége előtt. Megpróbáljuk így folytatni, hogy bajnokok lehessünk" – jelentette ki a katalán mester, aki nem volt hajlandó a bíróról beszélni.

Guardiola hozzátette, bízik benne, hogy a pályáról hordágyon levitt Carles Puyol sérülése nem súlyos.

„A Barcelona sokkal jobb volt, mint a Madrid, nagyon sajnálom, hogy nem vihetünk haza három pontot, mert akkor eldőlt volna a bajnokság” – nyilatkozta Xavi a lefújást követően.

„A döntetlenről tudtuk, hogy ehhez még önmagában kevés, de a mostani bajnokságban ez így is egy jó eredménynek számít. Bár a Barca mindig ambiciózusan játszik, és a három pont megszerzése a célja. Nem is volt gond a játékunkkal, domináltunk, de a befejezéseket túlbonyolítottuk.”

A középpályás nem fűzött kommentárt José Mourinho hangzatos kijelentéséhez, miszerint csapatai mindig tíz emberrel játszanak a Barcelona ellen.

„Önbizalommal várjuk a folytatást, hiszen nagy meccset játszottunk” – utalt a közeljövő három további el clásicójára a Barcelona egyik karmestere.

„Tudtuk, hogy ez a meccs lesz a legkevésbé fontos mind közül – célzott Iker Casillas a soron következő spanyol Király-kupa-döntőre, valamint a két BL-elődöntős ütközetre. – Szerettünk volna nyerni, de tíz emberrel nem volt könnyű még a döntetlent sem kiharcolni. Folytatjuk a versenyfutást, a mostani mérkőzés pozitívumaira tudunk majd alapozni.”

„Matematikailag még nem dőlt el a bajnokság, úgyhogy az utolsó pillanatig harcolunk majd – nyilatkozta Sergio Ramos. – Amikor tizenegyen játszottunk, a csapat hozzáállása jó volt, amikor eggyel kevesebben lehettünk, kevésbé domináltunk, de ezért aligha érhet bennünket szemrehányás.”

A védő nem ment el szó nélkül a Real Madrid szimpatizánsainak szombati vesszőparipája mellett: amíg a büntetőknél a kezező és David Villát a nyakánál fogva lerántó Albiolt a játékvezető az 52. percben kiállította, addig a Marcelót buktató Dani Alvesnek sárga lapot sem adott a 82. percben, pedig három perccel korábban már begyűjtött egyet a brazil védő, tehát ő is könnyen a kiállítás sorsára juthatott volna.

„A játékvezető nem állította ki Alvest, amikor Marcelo ellen szabálytalankodott büntetőt érően, és még csak nem is tétovázott, hogy leküldje Albiolt.”

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 32 27 4 1 86–17 69 85
2. Real Madrid 32 24 5 3 73–23 50 77
3. Valencia 32 19 6 7 54–35 19 63
4. Villarreal 31 16 6 9 48–36 12 54
5. Sevilla 32 13 7 12 48–47 1 46
6. Atlético Madrid 31 13 6 12 48–41 7 45
7. Athletic Bilbao 31 14 3 14 47–45 2 45
8. Espanyol 31 14 2 15 38–43 –5 44
9. Levante 31 11 6 14 34–41 –7 39
10. Mallorca 32 11 6 15 33–45 –12 39
11. Sporting Gijón 31 9 11 11 29–35 –6 38
12. Getafe 32 10 7 15 43–51 –8 37
13. Santander 31 9 10 12 31–45 –14 37
14. Osasuna 31 9 8 14 36–37 –1 35
15. Real Sociedad 31 11 2 18 40–54 –14 35
16. Deportivo 31 8 11 12 25–40 –15 35
17. Zaragoza 31 8 9 14 31–44 –13 33
18. Málaga 32 9 6 17 42–62 –20 33
19. Hércules 31 8 6 17 28–48 –20 30
20. Almería 32 5 11 16 32–57 –25 26

 

 

Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestől, mert román – és nem azért mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
31 perce

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
42 perce

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
1 órája

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
1 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
1 órája

A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Utánpótlássport
1 órája

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
2 órája

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik