A Barca 8–0-s összesítéssel jutott döntőbe

Vágólapra másolva!
2011.02.02. 21:57
null
Adriano kezdte a gólszerzést az Almería ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
A Barcelona az elődöntő visszavágóján 3–0-ra nyert az Almería vendégeként a spanyol Király-kupában, így 8–0-s összesítéssel jutott be a fináléba.

Nem sok nyitott kérdés maradt a Spanyol Kupa Almería–Barcelona párharcának visszavágójára, hiszen a katalánok az első mérkőzésen 5–0-ra nyertek, és ezzel gyakorlatilag elrendezték a továbbjutás kérdését.

ÁLOMFINÁLÉ
A másik elődöntőből a Real Madrid 3–0-s összesítéssel jutott tovább a Sevilla ellen.
Részletek itt >>

Pep Guardiola kezdőcsapata is sejtette, hogy ezúttal nem lesz szükség minden tartalékra, bár a Pinto – D. Alves, Piqué, G. Milito, Adriano – Alcántara, Mascherano, S. Keita – Afellay, Krkic, Nolito „B-sornak” nevezett felállás sem nevezhető gyengének.

A Barcelona azonban így is irányította a találkozót, az Almeríának hiába nem volt veszítenivalója, képtelen volt veszélyt jelenteni Pinto kapujára, a 35. percben Adriano pedig megkezdte a szokásos barcelonai gólgyártás. A balhátvéd mint kés a vajon hatolt át a védők között, majd 13 méterről kilőtte a kapu bal alsó sarkát. 0–1

A második játékrészben tovább folytatódott az inkább játszadozásnak, mint küzdelemnek nevezhető futball. Sok izgalom nem maradt, legfeljebb a fogadók rághatták azon a körmüket, hogy mennyivel is nyer a Barca.

Az 56. percben Dani Alves beadása után a teljesen szabadon hagyott Thiago Alcántara fejelt nagyszerű gólt a léc alá 11 méterről, míg tíz perccel később Ibrahim Afellay lőtte a jobb alsóba a labdát. 0–3

A Barcelona 8–0-s összesítéssel jutott a Király-kupa fináléjába, és várja ellenfelét a címvédő Sevilla és a Real Madrid párharcából.

ALMERÍA–BARCELONA 0–3
KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Almería–Barcelona 0–3 (Adriano 35., Alcántara 56., Afellay 66.)
Továbbjutott: a Barcelona, 8–0-s összesítéssel
Legfrissebb hírek

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
2 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
3 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
4 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
4 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
4 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
5 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik