La Liga: Aguirre örül, hogy Pintér mellett döntött Edmílsonnal szemben

2010.12.20. 09:41
Címkék
Javier Aguirre, a Zaragoza vezetőedzője elégedetten nyilatkozott magyar légiósa, Pintér Ádám teljesítményéről az Osasuna ellen gól nélküli döntetlennel végződő bajnoki mérkőzés után. Pintér végig a pályán volt a találkozón.

Aguirre a találkozó előtt hezitált, hogy a magyar futballistát vagy a brazil világbajnok Edmílsont állítsa-e a kezdőcsapatba védekező középpályásként.

A szakember végül Pintér mellett döntött, és ezt meg is magyarázta a mérkőzés után. „Azért döntöttem Pintér mellett, mert erősebb a fejjátéka, és ez jól jöhet olyan csapatok ellen, mint az Osasuna, amely rendszerint ívelésekkel, beadásokkal éri el az ellenfél tizenhatosát” – mondta Aguirre.

A zaragozai edző felettébb örült a megszerzett egy pontnak, hiszen a találkozón a hazai pályán futballozó Osasuna – amelyben Vadócz Krisztián 69 percet játszott – volt fölényben, ám a vendégek derekasan állták a sarat, és kibírták kapott gól nélkül.

„Jól játszott a csapat, és Pintér Ádám is remekül teljesített” – összegzett a meccs után a mexikói szakember.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
1 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
1 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
2 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
2 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik