Pellegrini élesen bírálja Pérez politikáját

2010.07.18. 16:58
null
Pellegrininek nem volt szava a Realnál (Fotó: Action Images)
Címkék
A legutóbbi szezonban a Real Madridot irányító Manuel Pellegrini véleménye szerint a csapat esélyeit jelentősen rontotta Florentino Pérez klubelnök kaotikus átigazolási politikája.
A chilei szakembert a nyáron menesztették a blancóktól, miután a negyedmilliárd euróért megerősített királyi gárdával trófea nélkül maradt.

José Mourinho elődje egyetért azzal, hogy együttesében számos hatalmas tehetséggel megáldott világklasszis játszott, ám meglátása szerint a csapat nagyon féloldalas volt.

MOURINHO SZABAD TERET BIZTOSÍT RONALDÓNAK 
„Nehéz feladat lesz számunkra, hogy egy olyan taktikai felállást találjunk, amelyben Ronaldo úgy élhet a pályán, mint hal a vízben – mondta egy igen szemléletes hasonlattal élve a nyáron szerződtetett szakember. – Egy csapatnak mindig arra kell felépíteni a taktikáját, hogy a kulcsemberei legjobb tudásuk szerint kiteljesedhessenek."
Mourinho tisztában van azzal is, hogy egy Cristiano Ronaldo szintű világklasszist nem szabad, nem lehet és nem is érdemes taktikai rendszerbe szorítani, mert egyszerűen „nem érzi jól magát" a kötöttségekben. A portugál tréner bízik honfitársában, akit igazi profinak tart, miként azt is reméli, megtalálják a közös hangot, és nagyszerűen kijönnek majd egymással.
„Ők a legjobb játékosokat szerződtetik, de nem a szükségposztok legjobbjait – kezdte a chilei El Mercuriónak adott nyilatkozatát Pellegrini. – Nem jó olyan zenekart irányítani, amelyben benne van a tíz legjobb gitáros, de nincsen zongorista…”

„A Real Madridnak vannak a legjobb gitárosai, de ha azt kérem tőlük, hogy zongorán játszanak, gyengén muzsikálnak” – folytatta a chilei szakember.

Való igaz, hogy a klubhoz érkezett Kaká és Cristiano Ronaldo is az előző nyáron, ám távozott az egyaránt holland Arjen Robben valamint Wesley Sneijder, akik parádés szezont futottak a Bayern Münchenben és az Internazionalében, mindketten bajnoki címmel és hazai kupagyőzelemmel zártak, bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe – amelyben, mint ismeretes, az Inter 2–0-ra nyert –, valamint a dél-afrikai világbajnokság fináléjába is bekerültek.

Pellegrini meglátása szerint őket meg kellett volna tartani.

„Pérez eladott olyan játékosokat, akiket én fontosnak tartottam. Eltérő nézeteink voltak a csapatépítést illetően” – tette hozzá Pellegrini.

„Nem nyertük meg a Bajnokok Ligáját, mert nem volt megfelelően felépített csapatunk, amely erre képes lett volna, ez volt a fő nézetkülönbségünk Pérezzel” – mutatott rá a kudarc okára a chilei.

Annak ellenére, hogy nem szereztek trófeát, Pellegrini irányítása alatt a Real Madrid története során a legtöbb pontot szerezte egy idényen belül – többet, mint előtte bármelyik csapat bármikor –, és az utolsó pillanatig a végső győztes Barcelona nyomában loholtak.

A chilei szerint azonban még ha sikerrel is járt volna, akkor sem marad a Real Madrid kispadján.

„Még ha megnyertünk volna a bajnoki címet, akkor sem én irányítottam volna a következő szezonban a csapatot. Nem volt beleszólásom a dolgokba” – fejezte be nyilatkozatát Pellegrini.
Legfrissebb hírek

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
11 perce

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
29 perce

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
36 perce

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
1 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
2 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
2 órája

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik