A Sevilla nyerte meg a kupadöntőt

Vágólapra másolva!
2010.05.19. 23:31
null
A Sevilla ünnepelhetett a kupadöntőben (Fotó: Action Images)
Címkék
A Sevilla már az ötödik percben megszerezte a vezetést Diego Capel bombájával az Atlético Madrid ellen a spanyol Király-kupa döntőjében a Camp Nouban, és a fővárosiak nem tudtak válaszolni, sőt a ráadásban Jesús Navas is betalált, így az andalúz csapaté lett a trófea.

Hosszú idő után először rendezték meg János Károly spanyol király nélkül a spanyol Király-kupa fináléját, mivel az elöljáró műtéten esett át a napokban, így nem lehetett ott a Camp Nou lelátóján.

A Sevilla nagyszerűen kezdte az Európa-liga-győztes Atlético Madrid elleni összecsapást 50 ezer madridi és 35 ezer andalúz szurkoló előtt: már az ötödik percben megszerezte a vezetést, miután egy a védőkről lepattanó lövésre Diego Capel csapott le, és a tizenhatos előteréből, középről a kapuba bombázott. David de Geának esélye sem volt a védésre.

A 11. percben aztán majdnem egyenlített az Atlético: Tomás Ujfalusi vitte az alapvonalig a labdát, majd középre gurított, az érkező Sergio Agüero pedig kapásból lőtt, de a labda kipattant egy védőről, aztán Diego Forlán próbálkozott, ám Andrés Palop védett.

A 27. percben Luis Perea majdnem összehozott egy újabb gólt a Sevillának: Renato távoli beadásán meglepődött, és ahelyett hogy tisztázott volna a tizenegyespontnál, levette a labdát Sébastien Squillacinak, akinek a lövését De Gea védte ki.

Ezután az Atlético veszélyeztetett többet, de nem tudott betalálni. A 43. percben szöglet után Palop rosszul jött ki, és nem érte el a labdát, de a hosszú oldalon álló Agüero nem találta el a kaput fejjel.

Az 59. percben ismét a Vicente del Bosque 30 fős spanyol válogatott keretébe bekerülő De Gea védett nagyot, miután Álvaro Negredo került szembe a kapussal Frédéric Kanouté passza után.

Agüero helyzete után a 77. percben Forlán lőtt kapura kapásból, de Palop kivédte a léc alá tartó labdát. A madridiak próbálkozásai a meccs hátralévő részében is elhaltak a Sevilla védőfalában, és nem tudtak egyenlíteni.

Az andalúz csapat azonban a ráadás első percében megint betalált: Jesús Navas robogott végig a pályán, és De Gea mellett elhúzva a labdát a kapuba emelt. Így az andalúz csapat nyerte meg a kupát, míg az Atlético nem tudott újabb trófeát begyűjteni az Európa-liga megnyerése után.

 SPANYOL KIRÁLY-KUPA
DÖNTŐ
Atlético Madrid–Sevilla 0–2 (Capel 5., J. Navas 91.)
  A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

 0–1, Capel

 

 

0–2, Jesús Navas

 
 

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
1 órája

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
1 órája

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
1 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
1 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
2 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
2 órája

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik