Real Madrid: Ismét európai tényezővé kell válnunk - Iker Casillas

2010.03.08. 18:57
Címkék
A Lyon elleni BL-nyolcaddöntő madridi visszavágóján egygólos hátrányát készül ledolgozni a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata, amely hétvégén ismét listavezető lett a honi bajnokságban. Ettől érthetően megnőtt az önbizalmuk, a „blancók" hálóőre, Iker Casillas arra vágyik, hogy nemzetközi és hazai porondon ismét meghatározó szerep jusson együttesnek.

„A Real Madrid célja nem is lehet más, mint a nagy trófeák megszerzése – nyilatkozta a Casillas. – A mostani szezonban szükségünk van arra, hogy ismét meghatározó együttesként tudjuk megmutatni magunkat Európában. Azt hiszem, ez a minimum. Ehhez nekünk legalább az elődöntőbe kellene bejutnunk a Bajnokok Ligájában, hogy egyike lehessünk a kontinens legjobb négy alakulatának. A bajnokságban mi mindig az aranyérem megszerzésére vagyunk hivatottak, nekünk vissza kell szereznünk a dominanciánkat."

A „királyiak" az előző szezonban cím nélkül maradtak, de a madridi kapus állítja: tanultak a hibáikból, azokat kijavították. Keretük nyári, minőségi megerősítésével pedig új távlatok nyíltak előttük, amely feljogosítja őket arra, hogy a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is visszafoglalják az őket megillető pozíciójukat.

Legfrissebb hírek

Megvan anői kosár vb-re készülő magyar válogatott bő kerete

Kosárlabda
1 perce

Vasas: játékoscsere a KTE-vel, Kovács Patrik is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 perce

A marseille-i önkéntesektől a vörös oroszlánig – az I-csoport himnuszai

Foci vb 2026
10 perce

Timber sérülése vészjósló, Depay csak a kispadon? – íme, a holland válogatott várható vb-kezdőcsapata

Foci vb 2026
38 perce

„Nem az volt az álmom, hogy bejussak a BL-döntőbe, hanem hogy megnyerjem” – így motivált a Metz edzője az ETO legyőzése előtt

Kézilabda
53 perce

Udvardy Panna mérkőzése eső miatt félbeszakadt 's-Hertogenboschban

Tenisz
1 órája

A DVSC izraeli-magyar védőt szerződtetett

Labdarúgó NB I
1 órája

„Csak velünk csinálták ezt” – Cannavaro az amerikai biztonsági ellenőrzésekről

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik