Roberto Carlos ingyen játszana a Realban

Vágólapra másolva!
2009.10.07. 12:37
Címkék
Roberto Carlos már 36 éves, de két évig még mindenképpen folytatni szeretné profi pályafutását. A brazil védőnek vannak ajánlatai Brazíliából, de elmondta, szívesen játszana tavasszal ingyen korábbi csapatában, a Real Madridban, ahol néhány év múlva szeretne edzőként dolgozni az utánpótlásnál.
Roberto Carlos (balra) decemberben elhagyja a Fenerbahcét (Fotó: Reuters)
Roberto Carlos (balra) decemberben elhagyja a Fenerbahcét (Fotó: Reuters)

Roberto Carlos visszatért Madridba. Igaz, a brazil védő most csak személyes ügyeit intézte a spanyol fővárosban, de elmondása szerint könnyen lehet, hogy hamarosan eleget tesz Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke kérésének, és korábbi klubjánál dolgozik majd.

Ezen persze nem lepődne meg senki, mivel Zinedine Zidane is visszatért korábbi csapatához tanácsadóként, de Roberto Carlos azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy tavasszal játékosként segítse a „királyi gárdát", miután decemberben elhagyja a török Fenerbahcét.

„Csak néhány napra érkeztem Madridba, mivel személyes ügyeket kell elintéznem. Megházasodtam a nyáron, és hamarosan kisbabánk születik, neki is vettünk néhány ruhácskát. Meg persze a Bernabéuba is ellátogattam, hogy megnézzem a trófeákat" – mondta Roberto Carlos az As napilapnak.

„Továbbra is a Fenerbahcében játszom, ahol a harmadik idényemet töltöm. De már eldöntöttem, hogy decemberben elhagyom a török csapatot. Harminchat éves vagyok, és két évig még futballozni szeretnék. Jó lenne a hazámban játszani, ahonnan érdeklődtek is irántam, de van egy másik lehetőség is. Kész vagyok tavasszal fél évet ingyen játszani a Real Madridban, aztán eldöntenénk, hogy mi legyen a folytatásban. Nagyon szívesen visszatérnék" – fogalmazott a védő.

Roberto Carlos hozzátette, akkor is szeretne visszatérni korábbi sikereinek színhelyére, ha ezt játékosként nem teheti meg. Ebben az esetben szívesen dolgozna a Real Madrid utánpótláscsapatainál.

Legfrissebb hírek

Le Court kicentizett győzelme sárga trikót ért

Kerékpár
16 perce

Erste Liga: walesi edző a Brassónál

Jégkorong
29 perce

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
30 perce

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
31 perce

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
40 perce

Eb-bronzérmes a magyar férfi futócéllövő-trió

Egyéb egyéni
1 órája

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

Tenisz
1 órája

Osztrák jégkorongliga: Horváth Milán a Ferencvároshoz igazolt

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik