Spanyolország: Juan Roman Riquelme visszatér a Villarrealhoz

Vágólapra másolva!
2007.08.12. 00:12
Címkék
Vége a spekulációnak, szombaton eldőlt, hogy a Boca Juniorsnál kölcsönben szereplő Juan Roman Riquelme visszatér a spanyol élvonalban (La Liga) szereplő Villarreal labdarúgócsapatához.
Az év elején az argentin válogatott játékmestere és a Villarreal vezetőedzője, Manuel Pellegrini összerúgta a port, minek eredményeképpen elhagyta a Sárga Tengeralattjáró fedélzetét. A hazatérő Riquelme azonban parádézott a Boca Juniorsnál, kulcsszerepet játszott az együttes Libertadores-kupa diadalából, és sejthető volt, hogy a kölcsönszerződés lejárta után Argentínában marad.A klubváltás azonban nem következett be, így a 29 esztendős klasszis visszatért Spanyolországba, ahol 2009 nyaráig érvényes szerződés köti a Villarrealhoz.”Semmi sem változott: én továbbra is játékos vagyok, ő (Pellegrini) pedig továbbra is edző. Hét közben gőzerővel dolgozom az edzéseken, aztán az már rajta múlik, kiknek szavaz bizalmat vasárnap – mondta Riquelme, majd hozzátette: könnyen elképzelhető, hogy játszom még a Bocában, de 2009 nyara előtt nem hinném.”
Legfrissebb hírek

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
2 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
3 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
3 órája

Kanapétól a pályáig – Patai Gergely publicisztikája

Egyéb csapat
4 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
4 órája

ATP-vb: simán győzött Fritz Musetti ellen, Sinner megint megverte Auger-Aliassime-et

Tenisz
4 órája

Vb 2026: a mexikói államfő elajándékozza egyes sorszámú belépőjét

Foci vb 2026
5 órája

Magabiztos nyíregyházi siker a női röplabda Extraligában

Röplabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik