A 36 éves Josep Guardiola (képünkön) lett a Barcelona B-csapatának a vezetőedzője, szerződése két évig szól. A szakember együttesével a harmadik vonalban szerepel majd. Lesz honnan felkapaszkodniuk, hiszen a 2006-2007-s szezont az utolsó előtti, 19. helyen zárta a tarcsi, amely a dicstelen, Figueres elleni hazai 0-4-lel zárta az idényt.


Guardiola az 1990-1991-es szezonban mutatkozott be az első csapatban, 472 mérkőzésen tíz gólt szerzett. Négyszeres spanyol bajnok, kétszeres Spanyol Kupa-győztes, egyszeres BEK-győztes, illetve KEK-győztes.
Guardiola a Barcelonát tíz esztendő után hagyta el, légiósként játszott kétszer is a Brescia csapatában, megfordult az AS Románál, majd Katarban és végül Mexikóban is lehetőséget kapott.
A volt középpályás pályafutása során nemzetközileg is elismert edzők - Johan Cruyff, Luis van Gaal, Bobby Robson, Serra Ferrer - irányítása alatt pallérozódott.
A Barca B-ben olyan karizmatikus játékosok erősödtek, mint De la Peña, Celades, Xavi, Arteta, Iniesta, vagy éppen Fabregas, utóbbi viszont már az Arsenalban lett ismert játékos. Jelenleg a nagycsapat ajtaján kopogtat Marc Crosas és Oriol Romeu, akik a jövő reménységei lehetnek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






