Juande Ramos edzőt fejbedobták, félbeszakadt a sevillai derbi

Vágólapra másolva!
2007.02.28. 22:28
Címkék
Botrányosan ért véget a Betis és a Sevilla párharca a Spanyol Kupa negyeddöntőjében. A mérkőzés az 57. percben félbeszakadt a meccs, miután a vendégek edzőjét, Juande Ramost megdobták a lelátóról.
Juande Ramos hordágyon hagyta el a pályát
Reuters
Juande Ramos hordágyon hagyta el a pályát
Juande Ramos hordágyon hagyta el a pályát
Reuters
Juande Ramos hordágyon hagyta el a pályát

A Betis és a Sevilla párharca nagy hagyományokkal rendelkezik, és a két ősi rivális kapcsolata a hosszú évek folyamán nem lett barátibb. Sőt…

A két csapat a kupa negyeddöntőjében is összekerült egymással, és – csakúgy, mint a bajnokság tavaszi idényében – gólnélküli döntetlenre végeztek az első meccsen.

A visszavágón a Betis pályaválasztásával egy félidőn keresztül 0-0-ra állt a találkozó, majd az 57. percben a rendkívül gólerős Kanouté megszerezte a vezetést. Juande Ramos vezetőedző örömében berohant a pályára, majd elterült…

A szakvezetőt a lelátóról egy tárggyal eltalálták. Először egy pénzérmére gyanakodtak a jelenlévők, de végül kiderült, hogy egy palack találta el Ramost, akit hordágyon vittek el a pályáról.

A Sevilla edzője a mentőautóban visszanyerte eszméletét, de a mérkőzést nem engedte folytatni a játékvezető. Szinte biztosra vehető, hogy a fegyelmi bizottság nem játszatja újra a találkozót, és a Sevilla jut a legjobb négy közé.

SPANYOL KUPA

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Betis-Sevilla 0-1-nél félbeszakadt
Osasuna-Getafe 1-0 (Romeo 16.) - tj: a Getafe 3-1-gyel
Valladolid-Deportivo 1-1 (Mancsev 85. ill. Filipe 33.) - tj: a Deportivo 5-2-vel
Legfrissebb hírek

Kontra Zsolt 70 éves!

Kézilabda
19 perce

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
45 perce

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
50 perce

A világbajnoki szereplésért is hajtanak a német fiatalok a Bundesligában

Német labdarúgás
52 perce

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Szombati sportműsor: ZTE–Újpest, Nyíregyháza–DVTK; MK-forduló

Minden más foci
8 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
8 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik