Nem hosszabbítanak David Beckhammel

2007.01.10. 16:23
Címkék
David Beckham a nyáron elhagyja a Real Madridot, mert a klub nem újítja meg a szerződését. Ezt Predrag Mijatovics sportigazgató jelentette ki. A Real Madrid montenegrói vezetője kedden a jövő hét végéig szóló ultimátumot szabott a futballistának a kontraktus megújítására, de most – a BBC jelentése szerint – véglegesnek tekinthető döntést hozott.

„Néhány hónappal ezelőtt felajánlottuk Davidnek, hogy hosszabbítsuk meg a szerződését, aminek nemcsak a sportszakmai feltételei voltak kedvezőek számára, hanem a reklámfeltételei is” – nyilatkozta kedden a Real Madrid hivatalos honlapjának Mijatovics.

Mijatovics: Félrefordították a szavaimat

Predrag Mijatovics, a Real Madrid sportigazgatója visszakozott, s azt állítja, hogy a Sky Italia félrefordította a szavait, vagyis korántsem biztos, hogy David Beckhamnek mennie kell a csapattól.

„Azt mondtam, hogy egyelőre nem hosszabbítottuk meg a szerződését” – jelentette ki a királyi klub montenegrói vezetője, akire hivatkozva a világ összes vezető médiuma azt jelentette, hogy az angol válogatott korábbi csapatkapitánya a nyáron távozik az együttestől.

A BBC úgy tudja, hogy a korábbi terveknek megfelelően még ezen a héten sor kerül a Real Madrid és David Beckham képviselőinek egyeztető megbeszélésére. A téma természetesen a futballista nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítása lesz…

„Beckham időt kért tőlünk, hogy átgondolhassa a dolgokat, de a mi türelmünk is véges – folytatta a királyi gárda sportigazgatója. – A jövő héten elétesszük az új szerződéstervezetet.”

Erre már nem kerül sor, pedig nemrég a játékos érdekeit képviselő menedzser is azt mondta, a középpályás mindenképpen maradni akar.
Igaz a harmincegy éves futballistát az új edző, Fabio Capello nem alapemberként játszatta, azonban a klub továbbra is igényt tartana a nagyszerű rugótechnikájú játékos szolgálataira.

Az angol klasszist egyébként Amerikából, Olaszországból és hazájából, Angliából is megkeresték.

David Beckham 2003 nyarán hatalmas reményekkel érkezett Madridba a Manchester Unitedtől, de alig érték sikerélmények. A gárda semmilyen komoly trófeát nem nyert az elmúlt időszakban, s Fabio Capello érkezésével az egykor a világ legjobbjai között emlegetett jobbszélső szinte teljesen kiszorult a csapatból. Az angol válogatottnál sem számítanak már a korábbi csapatkapitány szolgálataira, így most olyan döntést kell hoznia új csapatával kapcsolatban, ami esélyt ad arra, hogy néhány évig még magas szinten futballozhasson.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
2 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
2 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
3 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
3 órája