Capello nem dobja be a törülközőt

2007.01.10. 18:53
Címkék
Sajtótájékoztató keretében jelentette be Fabio Capello, hogy nem mond le a Real Madrid vezetőedzői posztjáról. Az olasz szakember úgy érzi, továbbra is élvezi a vezetők bizalmát.

Az olasz szakember hétfőn hivatalos volt Ramon Calderón elnökhöz és Predrag Mijatovics sportigazgatóhoz, hogy értékelje a csapat elmúlt meccseken mutatott gyenge formáját.

A fővárosi együttes az utolsó négy meccséből hármat elvesztett, legutóbb a Recreativo Huelva és a Deportivo La Coruna is biztos győzelmet aratott ellenük.

A sajtó szerint Capello pozíciója megingott a Realnál, de az olasz szakember ezt határozottan cáfolta.
„Úgy érzem, hogy még mindig élvezem az elnök és a sportigazgató bizalmát. Nem is gondolok a lemondásra” – mondta sajtótájékoztatóján a Juventustól érkezett edző.

Capello hozzátette, hogy a Recre és a Depor elleni vereségek után változásokra van szükség.
„Amikor a csapathoz érkeztem, elmondtam a játékosoknak, hogy oroszlánként kell küzdeniük, ha a Real mezét felveszik. Az utolsó két meccsen azonban ez nem történt meg, nem volt megfelelő a játékosok hozzáállása…”

A vezetőedző a Betis elleni kupamérkőzésre változtatásokat tervez a kezdőcsapatban, mivel úgy érzi, egyeseknek pihenőre van szüksége.
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
2 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
2 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
3 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
3 órája