David Beckham ultimátumot kapott

2007.01.09. 15:48
Címkék
Pedrag Mijatovics a Real Madrid futballcsapatának sportigazgatója figyelmeztette David Beckhamet, a csapat klasszis középpályását, hozza meg minél hamarabb a döntést a jövőjével kapcsolatban, sőt ultimátumként kijelentette, hogy legkésőbb a jövő héten pontot akar tenni az ügy végére.
Beckham a Depor elleni meccs után
Reuters
Beckham a Depor elleni meccs után
Beckham a Depor elleni meccs után
Reuters
Beckham a Depor elleni meccs után
Beckham szerződése a nyáron lejár a fővárosiaknál, akik, már korábban jelezték, hogy szívesen hosszabbítanának a középpályással további két évre.

Igaz a harmincegy éves középpályást az új edző, Fabio Capello nem alapemberként játszatta, azonban a klub továbbra is igényt tartana a nagyszerű rugótechnikájú játékos szolgálataira.

„Néhány hónappal ezelőtt felajánlottunk Davidnek, hogy hosszabbítsuk meg a szerződését, aminek nemcsak a sportszakmai feltételei voltak kedvezőek számára, hanem a reklámfeltételei is” – nyilatkozta a Real Madrid hivatalos honlapjának Mijatovics.

„Beckham időt kért tőlünk, hogy átgondolhassa a dolgokat, de a mi türelmünk is véges – fogytatta a királyi gárda sportigazgatója. – A jövő héten elétesszük az új szerződéstervezetet.”

Az angol klasszist egyébként Amerikából, Olaszországból és hazájából, Angliából is megkeresték a 31 éves sztár szóvivője, Simon Oliveira szerint, de Beckhamnek állítólag nbem áll szándékában távozni Madridból.

Ezalatt a Real Madrid néhány sztárjának a kérdéses lett a jövője a spanyol fővárosban, ugyanis rögtön az átigazolási időszak kezdetekor a madridiak három fiatal tehetséges játékost is vásároltak: Fernando Gagót, Gonzalo Higuaint és Marcelót.

Ennek ellenére Mijatovics kizárta annak a lehetőségét, hogy télen nagy változások lennének a keretben.
„Hivatalosan egyetlen Real Madrid játékost sem tettünk átadólistára” – zárta mondandóját a királyi gárda sportigazgatója.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
2 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
2 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
3 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
3 órája