Átigazolás: Ronaldo-Adriano, Reyes-Baptista csere

2006.08.31. 12:13
Címkék
Ma éjfélkor zárul a nemzetközi futball átigazolási piaca, amely az utolsó pillanatokra is tartogathat szenzációs meglepetéseket. Mindenképpen első helyen kell jegyezni a Ronaldo-Adriano cserét.
Ronaldo
Ronaldo
Ronaldo
Ronaldo
A transzfer napok óta az átigazolási piac elsőszámú pletykája, főként azt követően, hogy kútba esett a Ronaldo-Kaká-üzlet.

Ronaldo Madridban, Adriano Milánóban nem érezte túl jól magát az elmúlt évben. Szakmailag sem és bizony ebből adódóan már a szurkolók sem hordozták őket úgy a tenyerükön, ahogy a két brazil klasszis azt elvárta, képessége és tudása alapján azt elvárhatta volna. Mindkettőjük esetében kinézett egy jó kiadós környezetváltás.

Adriano
Adriano
A klubok vezetői viszont ragaszkodtak értékeikhez, az elmúlt napokban mindkét játékossal kapcsolatban madridi és milánói vezetők is a közös folytatásról nyilatkoztak. Ezt a két érintett futballista is megerősítette a nyilvánosság előtt.

Spanyol rádióértesülések szerint viszont szerda este mégis megkötetett a nyár cseréje: a két brazil klassziscsatár klubot cserélt!

Ronaldo különben visszatér Milánóba, ahol öt évet húzott le. A közönség kedvence volt, bár két súlyos térdsérülés is hátráltatta őt abban, hogy végig képességeinek maximumát adja. Bár a vezetők és a szurkolók is visszavárták, Ronaldo 2002-ben mégis a Real Madridhoz igazolt és a kertek alatt, rendőri kísérettel hagyta el Milánót.

A Realhoz kacsolódik egy másik klaszsis csere is, amelynek bármelyik pillanatban pont kerülhet a végére: az Arsenaltól Reyes érkezne Madridba – igaz, ez már régóta téma -, ám a királyiak az angol klubnak Baptistát adnák cserébe.
Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
10 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
14 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
21 perce

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
22 perce

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
1 órája

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
2 órája