Két évet kaptak Annusék az atlétikai szövetségtől

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.04.06. 15:39
Címkék
Két évre eltiltotta Fazekas Róbertet és Annus Adriánt a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöksége, amely fellebbviteli bizottságként tárgyalta at athéni olimpián aranyérmet szerző, majd doppingvétség okán kizárt két dobóatléta ügyét.
A MASZ elnöksége hatályon kívül helyezte a két sportoló ügyében még tavaly november 24-én meghozott döntését, amellyel akkor Annus Adriánt felmentette, míg Fazekast egy évre tiltotta el.

Az eltiltás mindkét versenyző esetében 2004. szeptember 7-i dátummal kezdődik, azaz 2006. szeptember 7-ig tart.

Annus és Fazekas ügyében a múlt héten hozott határozatot a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), amely elutasította a magyar atlétáknak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) athéni diszkvalifikáló döntése ellen benyújtott keresetét, és helyben hagyta az eredeti ítéletet.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szintén a CAS-nál támadta meg a MASZ tavaly novemberben hozott határozatait, amellyel a magyar szakszövetség Annust felmentette, Fazekast pedig egy évre tiltotta el.

Pál T. Gábor, Annus Adrián és Fazekas Róbert sajtótitkára a Nemzeti Sport Online-nak azt mondta: a két versenyző szeretne tovább harcolni az igazáért, és amennyiben kettejükön múlik, akkor a svájci legfelső bírósághoz fordulnak a CAS múlt heti döntése miatt.

"Én csak Adrián és Róbert nevében tudok nyilatkozni, azt azonban nem tudom, hogy az ügyvédjük, dr. Eva Maria Barki kialakította-e már a végleges jogi álláspontját ebben a kérdésben. Akkor fordulunk ugyanis felsőbb bírói fórumokhoz, ha ő ezt indokoltnak és megalapozottnak látja."
Legfrissebb hírek

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
55 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája