
Utánpótlássport
2017.08.31. 09:28
Tenisz: „Jobb leszek, mint anyu” – mondja Csurgó Virág 16 éves lánya, Nagy Adrienn
Olyan szülő-gyerek párosokat szoktunk bemutatni, amelyeknek a tagjait a családi kapcsolaton kívül a sport is összeköti. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő… Mostani főszereplőink: Csurgó Virág tízszeres bajnok teniszező, akinek a legjobb világranglista-helyezése egyesben a 160., párosban pedig a 84. volt és az ugyancsak teniszező lánya, Nagy Adrienn, aki az U16-os válogatottal nemrég negyedik lett a csapat Európa-bajnokságon.

Utánpótlássport
2017.08.30. 22:32
Úszás: ünneplő, lelkes fogadtatásban részesültek Ferihegyen a junior-vb hősei
Hazaérkezett az indianapolisi junior-világbajnokságon 16 érmet szerzett úszóválogatott. A Liszt Ferenc repülőtér várócsarnoka zsúfolásig megtelt baráttokkal, sporttársakkal, érdeklődőkkel. A legtöbben Milák Kristófot ostromolták, aki arról nyilatkozott, van még hová fejlődnie. Németh Nándor megdöbbent a szívélyes fogadtatástól, Késely Ajna pedig bölcsen nyilatkozott. A szövetségi kapitány, dr. Sós Csaba a versenyzőket felkészítő edzőket dicsérte.

Utánpótlássport
2017.08.30. 11:47
Vízilabda: a kapitány szerint „kiemelkedő generáció” a leány U17-es Eb bronzcsapata
A válogatottunk a harmadik helyet szerezte meg az Újvidéken rendezett U17-es leány vízilabda Európa-bajnokságon. A szövetségi kapitány, Faragó Tamás elégedetten értékelt a kontinensviadal után, és egyenesen kiemelkedő generációnak minősítette a korosztály magyar képviselőit.

Utánpótlássport
2017.08.30. 09:24
Öttusa: a vívás lesz a vízválasztó a portugáliai U19-es Eb-n
Portugáliában kedden megkezdődött az öttusázók U19-es korosztályának Európa-bajnoksága, ahol tíz versenyző képviseli a magyar színeket. Az egyéni versenyben induló leányok száz százalékos teljesítményt nyújtottak, vagyis mind a négyen bejutottak a csütörtöki döntőbe. Szerdán a fiúk selejtezője következik. Nehéz jóslásokba bocsátkozni, de ha a vívás jól sikerül, bármi megtörténhet. Gulyás Michelle kiváló formában várja a kontinensviadalt, különösen kedvenc számát, a leányváltót.

Utánpótlássport
2017.08.29. 18:00
Első alkalommal rendezték meg a Magyar Gyeplabda Napját, igazi ünnep volt
Első alkalommal rendezték meg a Magyar Gyeplabda Napját a zuglói Varga Zoltán-sporttelepen. Az eseményen mintegy negyven utánpótláskorú játékos vett részt. A rendezvény célja a sportág hazai népszerűsítése volt.

Utánpótlássport
2017.08.29. 14:16
A hónap műhelye: kajakosok-kenusok és tájfutók voltak a díjkiosztó ünnepeltjei
Először vehette át a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat az UTE kajak-kenu szakosztálya. A közönségdíjat a Hegyvidék SE MOM tájfutói szerezték meg.

Utánpótlássport
2017.08.29. 12:30
Atlétika: a szövetség sportigazgatója, Spiriev Attila az utánpótlás helyzetéről
Az idei évtől az utánpótláskorú atléták is döntővel zárják az egész éves ligasorozatot. A kezdeményezéssel az amúgy nem kellően hosszú korosztályos versenyszezon megnyújtása volt a cél. Az elmúlt években indított sportági programoknak is köszönhetően egyre jobb eredményeket érnek el az utánpótláskorú versenyzők. A megnövekedett források ellenére a létesítményproblémák még mindig égetőek.

Utánpótlássport
2017.08.29. 09:37
Úszás: ezt mondta Milák Kristóf néhány hete
Az Utanpotlassport.hu által készített Jövünk! magazin stábja még a felnőtt-világbajnokság előtt forgatott kisfilmet az érdiek reménységéről, Milák Kristófról. A 17 éves fiú azóta felért a világ tetejére, a „nagyok” között elért bravúrját követően a hajnalban zárult indianapolisi juniorvébén négy aranyérmet szerzett. Néhány héttel ezelőtti szavai most különösen érdekesen hangozhatnak.

Utánpótlássport
2017.08.28. 19:25
Kajak-kenu, felnőtt-vb: Dónusz Éva utánpótlás-kapitány elégedett a fiatalokkal
A racicei felnőtt-világbajnokságon szerzett tíz magyar éremből ötben „benne voltak” a fiatal kajakosok. Dónusz Éva utánpótlás-kapitány szerint Kopasz Bálint sebesülése miatt két érmet veszített a küldöttség. A legkellemesebb meglepetés Hajdu Jonatán és Fekete Ádám harmadik helyezése volt. Takács Tamara felnőtt a feladathoz, és kiválóan diktálta a tempót.

Utánpótlássport
2017.08.28. 18:37
Labdarúgás: abszolút mélypontra zuhant a fiatalok szerepeltetése az NB I-ben
A labdarúgó NB I hetedik fordulója negatív csúcsot hozott a fiatalszabályba tartozó játékosok szerepeltetésében. Az előző heti adatokhoz képest jelentősen csökkentek a játékpercek. Ennyire keveset az idén még nem játszottak az U21-esek. Ezúttal a tizenkét csapatból mindössze nyolc szerepeltetett 1997. január 1. után született játékost.

Utánpótlássport
2017.08.28. 17:23
Testnevelési Egyetem: tizenkét év szünet után újraindult a szakedzőképzés
Tizenkét év kihagyást követően hétfőn végre újra nappali tagozatos edzőjelöltek léptek be a Testnevelési Egyetem kapuján (a levelező tagozaton már elindult a megreformált edzőképzés). A 2014-ben a Semmelweis Egyetem égisze alól kikerült, újra önállóvá vált intézmény talán legfőbb célja az volt, hogy újraindítsa a szakedzőképzést, amelynek több mint egy évtizedes kényszerszünete mérhetetlen károkat okozott a magyar sportnak, különösen az utánpótlás-nevelésnek.

Utánpótlássport
2017.08.28. 16:23
Kézi: bemutatták a sportág új, utánpótlásképzési kézikönyvét
Hétfőn mutatta be a kézilabda-szövetség az új korosztályos képzési kézikönyvét. Az új kiadványt a szövetség sportigazgatója, dr. Marczinka Zoltán és az MKSZ szakmai igazgatója, Zsiga Gyula mutatta be.

Utánpótlássport
2017.08.28. 11:48
Asztalitenisz: az Életmű-díjas szakember, Herendi Iván az utánpótlásért dolgozik
„Jó érzés visszagondolni arra az időszakra, amelyben a mi edzői csapatunk irányította az ifjúsági és serdülő-fiúválogatottat, s abban a periódusban világraszóló sikereket értek el a fiatalok” – mondja Herendi Iván, a BVSC asztalitenisz-szakosztályának az igazgatója a vele készített interjúnkban. A beszélgetés apropóját a 70 éves szakember Életmű-díja adta.

Utánpótlássport
2017.08.27. 19:48
Vízilabda, leány U17-es Eb: válogatottunk legyőzte a görögöt, és bronzérmes lett
A görög együttes legyőzésével a harmadik helyet szerezte meg a magyar válogatott az Újvidéken zajló leány U17-es Európa-bajnokságon. Faragó Tamás csapata 9-8-ra nyerte a bronzcsatát, s így egy mérkőzést leszámítva százszázalékos mutatóval zárta a kontinensviadalt.

Utánpótlássport
2017.08.27. 18:21
Torna: az Amerikában töltött tizenhat év után Molnár Andrea norvég gyerekeket edz
Tizenhat, Amerikában töltött év után újra Európában neveli a jövő bajnokait Molnár Andrea. Az egykori Világ Kupa-győztes tornász a profizmust az újvilágban tanulta, de a gyermekszeretetét Magyarországról hozta. Norvég tanítványaival szinte a nulláról indul, de szeretne mielőbb a nemzetközi porondokra kilépni velük.

Utánpótlássport
2017.08.27. 11:16
Sakk: A tíz éves Gaál Zsóka a brazíliai korosztályos vébé élcsoportjában
Brazíliában zajlik a korosztályos sakkvilágbajnokság, amelyen a magyar Gaál Zsóka is indul. Az édesapa, Gaál Sándor tájékoztatta honlapunkat arról, hogy a leány az élcsoportban foglal helyet öt forduló után, és még hat van hátra.
861
/
913