Utánpótlássport
2018.04.30. 14:42

Autósport: balul sikerült Marton Gergely portugáliai versenye

Marton Gergely önbizalomtól duzzadva érkezett meg a ralikrossz Európa-bajnokság második versenyhétvégéjére, a portugáliai Montalegrébe. A Volland Racing Skoda Fabiáját terelgető 20 esztendős pilóta a szezonnyitó versenyen, Barcelonában felállhatott a dobogó harmadik fokára, így érthető volt, hogy a portugál versenyen is a döntőbe várta magát. A körülmények azonban közbeszóltak (még hó is esett), így Marton elmaradt saját várakozásaitól, és idő előtt búcsúzni kényszerült.
Utánpótlássport
2018.04.30. 12:48

Labdarúgás: gyarapodik a fiatalok játékideje az NB I-ben

A labdarúgó NB I 28. fordulójában tíz U20-as játékos lépett pályára, ami az elmúlt időszak gyengébb adatai után felüdülést jelentett. Az általuk lejátszott 550 percnél utoljára a 16. játéknapon regisztrálhattunk többet, de sokat mond az is, hogy ezt a számot a tizenkét klub fele hozta össze.
Utánpótlássport
2018.04.30. 11:02

Vívás: versenydömpingben a fiatalok

Öt különböző viadalon is érdekeltek voltak az utánpótláskorú vívók a hét végén. A Gerevich-Kovács-Kárpáti körverseny aktuális, budapesti fordulójában leginkább a BVSC-Zugló kardozói örülhettek, a felnőttviadalokon pedig időnként a fiatalok, akik közül többen is dobogós helyezést értek el a válogatókon.
Utánpótlássport
2018.04.30. 08:28

Tollaslabda: ketten kijutottak az ifjúsági olimpiára

A dubrovniki megméretés után kiderült, hogy Sándorházi Vivien és Pápai Balázs is kvalifikálta magát az októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára. A történet ennél azonban sokkal több izgalmat hozott...
Utánpótlássport
2018.04.29. 22:10

Atlétika: Palkovits István ott lehet a junior vb-n

A 10 ezer méteres országos bajnoksággal indult a pályaszezon a Vasas pasaréti sportcentrumában. A nők mezőnyében tizenketten, a férfiak versenyén huszonnyolcan indultak. A felnőttek mellett a junior, illetve az U23-as korosztályban is győztest hirdettek, többen biztató teljesítményt nyújtottak a közelgő nemzetközi versenyek előtt.
Utánpótlássport
2018.04.29. 20:33

Tenisz: Nagy Adrienn juniorversenyt nyert Pöstyénben

Nagy Adrienn nyerte a pöstyéni G2-es ITF-tornát, s ezzel biztosította helyét a junior Roland Garros főtábláján. A rangos szlovákiai viadalon a hazai tenisz-utánpótlás színe-java elindult, a fiúk mezőnyében Makk Péter a negyeddöntőig jutott, amivel ő is erősített párizsi pozicióján. Gulyás István, az U16-os és U18-as korosztályok válogatott edzője a tenisz-pálya.hu-nak azt nyilatkozta: nemzetközi szinten ugyan egyre nagyobb a konkurencia, a magyar játékosok is sokat fejlődtek.
Utánpótlássport
2018.04.29. 19:06

Kosárlabda: őrzi veretlenségét a Csata DSE kadét leánycsapata

A Csata DSE kadét leánycsapata magabiztosan győzte le a Vasas Akadémia alakulatát a korosztályos bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában. Közben az alsóházi keresztjáték is lezajlott, így kiderült, melyik az a két csapat, amelyiknek még lehetősége van megmérkőzni a döntőbe kerülésért.
Utánpótlássport
2018.04.29. 17:33

Kosárlabda: az Alba Fehérvár nyerte a fiú juniorbajnokságot

Az Alba Fehérvár alakulata 72-70-re győzött a fiú junior kosárlabdázók nyolcas országos döntőjének aranymeccsén a Debreceni KA csapata ellen Nyíregyházán, így a Fejér megyei gárdáé lett a bajnoki trófea. A harmadik a Nyíregyházi Sportcentrum együttese lett.
Utánpótlássport
2018.04.29. 16:25

Röplabda: férfi U20-as válogatottunk 3:0-ra kikapott Izraeltől

Kikapott Izraeltől, és kiesett a magyar U20-as férfi röplabdaválogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatból. Tomanóczy Tibor csapatának igazából esélye sem volt, húsz pont fölé egyik játszmában sem jutott.
Utánpótlássport
2018.04.29. 08:47

Kosárlabda: édesapja nyomdokaiba szeretne lépni Dávid Mia

Eddig egyetlen hazai férfijátékos jutott el a világ legrangosabb kosárlabda-bajnokságába: Dávid Kornél az ezredfordulón pattogtatott az NBA-ben. A 206 centiméterre nőtt center négy együttesben is szerepelt a tengerentúlon. Nagyobbik lánya, Dominika is kosarazott, ám gyorsan búcsúzott a labdától, műkorcsolyázni kezdett, majd a jeges sporttól is eltávolodott. A húga, a 13 éves Mia azonban már hat esztendeje kosarazik, ráadásul nem is rosszul...
Utánpótlássport
2018.04.28. 19:43

Kosárlabda: Fehérvár–Debrecen döntő a junior fiúbajnokságban

Véget ért Nyíregyházán a fiú junior kosárlabdázók országos nyolcas döntőjének harmadik napja. Kiderült, hogy vasárnap az aranyéremért az Alba Fehérvár csapata küzd meg a Debreceni KA-val, a bornzért pedig a Nyíregyházi Sportcentrum gárdája a Budapesti Honvéd ellen lép pályára. Az ötödik helyért a Vasas fiataljaival néz farkasszemet a Pécs, míg a hetedik helyért a Szedeák száll csatába a Falco ellen.
Utánpótlássport
2018.04.28. 18:18

Röplabda: harmadszor is kikapott az U19-es leányválogatott

Az első szettgyőzelem meglett ugyan, de a bravúr nem sikerült; harmadik vereségét szenvedte el a magyar U19-es leányválogatott a szerbiai Eb-selejtező záró körében, ezúttal Dániától. Így már kijelenthető, hogy Magyarország nyeretlenül, a csoport utolsó helyezettjeként utazik majd haza, és nem lesz ott a szeptember elején, Albániában rendezendő U19-es Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2018.04.28. 17:00

Labdarúgás: befogták a Honvédot az U19-es bajnokságban

Pontszámban beérte az Illés Akadémia a Honvédot az U19-es labdarúgó-bajnokság élén, miután a szombathelyiek nyerték a 24. forduló rangadóját. A Haladás akadémistái ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, így sorsuk immár a saját kezükben van. Az örökrangadó az MTK diadalával zárult Ferencváros otthonában, míg a Puskás Akadémia már a bronzérmet sem érezheti biztonságban, miután kikapott a Videoton vendégeként.
Utánpótlássport
2018.04.28. 10:59

Pályázat: élen a sportban, élen a tanulásban

Mindössze harminc kiválasztott részesülhet a Budapest Főváros Önkormányzata "Élen a sportban, élen a tanulásban" elnevezésű elismerésében, amelyre június 1-ig pályázhatnak azok a fiatalok, akik a sportpályán és az iskolapadban egyaránt kiválóan teljesítenek. Danada Judit, a Főpolgármesteri Hivatal sportosztályának osztályvezetője honlapunknak elmondta, azért szigorúak a kiválasztási feltételek, mert szeretnék megőrizni a nagymúltú díj rangját. A tavalyi jutalmatottak között szereplő Péni István és Gulyás Michelle egyaránt könyveket vásárolt az elismerés mellé kapott kulturális utalványból, utóbbinak pedig két színházi előadásra is futott kevés szabadidejéből.
Utánpótlássport
2018.04.28. 09:06

Úszás: bajai történelem és jelen

A Bajai Spartacus úszószakosztálya eredetileg 1984-ben alakult, azonban a vidéki egyesület történelme egészen a hetvenes évekig nyúlik vissza. Honlapunknak Pass Ferenc, a klub vezetőedzője tartott rövid történelemórát, e szerint 1956-ig csak a Sugovicán volt egy 33 méteres dokk, amelyet a sportolni vágyók szezonálisan használhattak, azaz úszók és a vízilabdázók addig edzhettek, amíg bírták a víz hőmérsékletét.
Utánpótlássport
2018.04.27. 22:11

Kosárlabda: szombaton elődöntők a fiú junior országos bajnokságon

A második nap után fény derült arra, hogy mely csapatok menetelhetnek tovább az érmekért a fiú junior kosárlabdázók országos nyolcas döntőjében, Nyíregyházán. A fináléba jutásért szombaton az Alba Fehérvár játszik a Nyíregyházi Sportcentrummal, majd a Debreceni KA a Budapesti Honvéddal. Az ötödik helyért pedig a Falco vívhat csatát a Vasas ellen, míg a másik ágon a Pécs küzd meg a Szedeákkal.

786

/

922