
Utánpótlássport
2019.07.04. 10:20
Vívás: a 18 éves Pusztai Liza a pesti vb-ről és tokiói reményeiről
Mindössze 18 éves, máris kétszeres felnőtt Európa-bajnoki érmesnek mondhatja magát a kardvívó Pusztai Liza (ifjúsági olimpiai és megannyi korosztályos Európa- és világbajnoki címe mellett). A BVSC-Zugló fiatalját a düsseldorfi felnőtt kontinensbajnokságon történtekről, valamint a júliusi, budapesti vb-ről kérdeztük. De persze, szóba került az is, milyen esélyt lát a 2020-as, tokiói olimpiai kvalifikációra.

Utánpótlássport
2019.07.04. 09:02
Műúszás: három klasszis a sportág szépségeiről
Sorozatunkban utazásra invitáljuk olvasóinkat – a sportágak birodalmába. Túrakalauzunk egy-egy utánpótláskorú sportoló, edző és felnőtt klasszis. Segítségükkel igyekszünk bemutatni, milyen adottságok birtokában érdemes belevágni egy-egy sportágba, no meg azt, hogy mire számíthatnak azok a fiatalok, akik már ki is nézték maguknak valamelyik edzőtermet, pályát vagy uszodát. Ezúttal annak jártunk utána, miért jó a műúszás?

Utánpótlássport
2019.07.03. 21:07
Kézilabda: csoportelső az U17-es fiúválogatott az Eb-n
Utolsó csoportmérkőzésén kikapott Fehéroroszországtól, de így is megnyerte csoportját az U17-es fiú kézilabda-válogatott a göteborgi korosztályos Európa-bajnokságon.

Utánpótlássport
2019.07.03. 19:38
Úszás: Mihályvári Farkas Viktória ezüstérmes a junior Eb nyitónapján
Óriásit úszott az FTC 16 éves versenyzője, Mihályvári-Farkas Viktória a kazanyi junior Európa-bajnokság nyitónapján: 400 m vegyesen egyéni csúccsal lett ezüstérmes, utána pedig 800 m gyorson negyedikként ért be; a 4x100 méteres leány gyorsváltó a nyolcadik helyen végzett.

Utánpótlássport
2019.07.03. 12:07
Úszás: Mihályvári Farkas Viktória két számban is döntős a junior Eb-n
Nem indult rosszul a magyar csapatnak a Kazanyban zajló junior úszó Európa-bajnokság: Mihályvári Farkas Viktória a 800 m gyors mellett a 400 m vegyesen is döntőt úszhat délután, finalista a 4x100 m leány gyorsváltó is, miközben a magyar különbajnokságot Berecz Blanka és Fábián Fanni nyerte a 200 m pillangón.

Utánpótlássport
2019.07.03. 09:06
Sport és tanulás: példájuk igazolja, megvívható a kétfrontos harc
Vége az érettséginek, gyerekek milliói sóhajtanak nagyot. De mi a helyzet az utánpótláskorú sportolókkal? Azokkal, akik cirkuszi légtornászokat megszégyenítő módon billegnek tanulás és sportpályafutás között. Végzősökkel beszélgetve idéztük fel az érettségi vizsgákat.

Utánpótlássport
2019.07.02. 19:01
Birkózás: elégedett szakágvezetők a serdülő Eb után
A krakkói serdülő Európa-bajnokságról szép sikerekkel térhettek haza a birkózók: két arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet szereztek. A három szakág vezetőedzője értékelte a Lengyelországban történteket.

Utánpótlássport
2019.07.02. 15:25
Kajak-kenu: Gazsó nélkül is erős csapattal az ifi és U23-as vb-re
Makrai Csaba szövetségi kapitány kijelölte, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége pedig jóváhagyta az ifjúsági, valamint az U23-as világbajnokságra utazó magyar válogatott keretét – olvasható a szövetség honlapján.

Utánpótlássport
2019.07.02. 13:59
Cselgáncs: az ifi Eb ezüstös tanulságai
Érdekes mérkőzéseken, fordulatos párharcokon van túl az ifjúsági cselgáncsválogatott a varsói korosztályos Európa-bajnokságon. A Bíró Norbert és Bejczi Zsuzsanna által vezetett együttes két ezüst-, egy-egy bronzéremmel és ötödik hellyel zárta a megméretést.

Utánpótlássport
2019.07.02. 12:27
Úszás: Petrov kapitány tíz érmet remél a junior Eb-n
Szerdától vasárnapig Kazanyban rendezik a juniorkorú úszók Európa-bajnokságát, amelyen az elmúlt két év elképesztő sikerei után Petrov Iván szövetségi kapitány eredményes szereplést vár az idén is erős magyar csapattól.

Utánpótlássport
2019.07.02. 10:43
Labdarúgás: lesz-e több fiatal az NB I-ben, NB II-ben?
Két hét telt el a nyári átigazolási időszakból, szétnéztünk az utánpótláskorú labdarúgók körében, milyen klubváltások voltak eddig az NB I-ben és az NB II-ben, mi várható a közeljövőben. Az már most látszik, az élvonalban nagyobb szerepre az új idényben sem számíthatnak a fiatalok.

Utánpótlássport
2019.07.02. 08:46
Strandkézilabda: szakvezetők az U17-es Eb-ezüstök titkairól
Elképesztően szoros csatában, paraszthajszálnyival szenvedtek csupán vereséget a magyar korosztályos együttesek a Stare Jablonkiban rendezett U17-es Európa-bajnokság döntőiben. Penszki Gergely, valamint Pinizsi Zoltán, a fiú- és a leányválogatott vezetőedzői értékelték honlapunknak tanítványaik első komoly, nemzetközi megméretését.

Utánpótlássport
2019.07.01. 19:06
Kerékpár: újabb két magyar fiatal Contador csapatában
A 18 éves Vas Balázs és a 19 esztendős Karl Ádám augusztus 1-től gyakornokként kap lehetőséget a bizonyításra Alberto Contador országúti kerékpáros csapatában, a Kometa Cycling Teamben.

Utánpótlássport
2019.07.01. 18:47
Úszás: rajtra kész a kazanyi junior Eb
Szerda reggel kezdődik az oroszországi Kazanyban a junior úszó Európa-bajnokság. A magyar válogatott már túl van az első edzéseken az impozáns uszodában, és a hírek szerint este már a bőröndjüket is megkapják a versenyzők. Petrov Iván szövetségi kapitány biztos benne, hogy sikeres lesz a csapat, és képes lesz újabb meglepetéseket szerezni.

Utánpótlássport
2019.07.01. 15:38
Vízilabda: remekeltek a mieink a lignanói utánpótlástornán
Olaszországban, a világ legrangosabb utánpótlástornáján U9-ben a KSI győzött, U11-ben a Pécs nyert, a Szolnok és a Szeged harmadik lett. Az U13-as kategóriában a Pécs bronzérmet szerzett, míg a lányoknál a Dunaújváros lett ezüstérmes.

Utánpótlássport
2019.07.01. 14:51
Súlyemelés: magyar sikerek az ORV-n
Az Olimpiai Reménységek Versenyét súlyemelésben az idén a visegrádi négyek országainak részvételével a szlovákiai Bobrovban bonyolították le a mögöttünk hagyott hétvégén, s nagy sikerként a magyar lányok megnyerték a csapatversenyt, míg a fiúk negyedikként végeztek.
636
/
914