
Utánpótlássport
2019.12.11. 12:28
Jégkorong: az U20-as válogatott a feljutásért harcol Ukrajnában
Tavaly közel volt a feljutás, az idén is az aranyérem a cél. Csütörtökön kezd Ukrajnában az U20-as divízió I/B csoportos jégkorong-világbajnokságon a magyar válogatott; a rajt előtt Vas Márton szövetségi kapitánnyal beszélgettünk.

Utánpótlássport
2019.12.11. 09:17
Labdarúgás: három meccsen 16 gólt lőttek a Vasas fiataljai
Az első osztályú labdarúgó bajnokságokban, a kiemelt korosztályokban az U17-eseknél és az U16-osoknál lezárult az őszi szezon, mindkét korcsoportban magabiztos előnnyel a Honvéd telel az élen, még úgy is, hogy U17-ben a kispestiek már nem veretlenek, miután a Puskás Akadémia 1–0-ra legyőzte őket. U19-ben két mérkőzés még hátra van, de jó eséllyel a Győr marad az első helyen. Különleges hetet tudhat maga mögött a Vasas: a három kiemelt korosztályban 16 gólt szereztek a csapatai.

Utánpótlássport
2019.12.10. 20:32
Hegyikerékpár: Buzsáki Virág az SVS Pro Teamnél folytatja
A többek között ifjúsági olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes hegyikerékpáros Buzsáki Virág az SVS Pro Teamnél folytatja karrierjét. A 19 éves versenyző úgy gondolja, a váltással új lehetőségek nyílnak meg előtte.

Utánpótlássport
2019.12.10. 16:20
Kajak-kenu: díjazták az utánpótlás legjobbjait
A kajak-kenuszövetség nemrégiben átadott úszóházában adták át az esztendő legjobbjainak járó elismeréséket. Az utánpótláskorúak között Redl András és Kőhalmi Emese, valamint Horváth Benedek és a Gönczöl Laura, Opavszky Réka páros nyerte a díjat, míg a legjobb utánpótlásedzőnek Gintl Andreát választották.

Utánpótlássport
2019.12.10. 15:28
Curling: a dobogó a cél a juniorok B-világbajnokságán
Szerdától ismét a finnországi Lohjára szegeződik a magyar curlingbarátok szeme, a világtól elzárt téli sportkomplexumban rendezik ugyanis a juniorok B-világbajnokságát, amelyen mind a fiú, mind a leánycsapatunk érdekelt. Cél a legjobb három közé kerülés.

Utánpótlássport
2019.12.10. 13:29
Asztalitenisz: új, európai színvonalú edzőközpont Nyírbátorban
Csekő Sándorral, a Nyírbátori ASE pingpongszakosztályának vezetőjével beszélgettünk a pénteken átadott európai szintű sportkomplexumról, amely nagyban segítheti a helyi és a hazai utánpótlás-nevelés hatékonyságát. Megtudtuk, milyen adottságai vannak a létesítménynek, szót ejtettünk a klub történetéről, emellett az együttes céljaira is kitértünk.

Utánpótlássport
2019.12.10. 11:19
Atlétika: szintet lépett az ARAK
A 2000-es évek egyik, ha nem a legsikeresebb évén van túl az Alba Regia Atlétikai Klub (ARAK), amely hagyományainak megfelelően az egyesület utánpótlás-akadémiájának fiatal tehetségeit és edzőiket köszöntötte az év végén. A Városházán megtartott eseményen elhangzott, hogy a klub immáron szintet lépett, a sikeresen szerepelt versenyzőknek és felkészítőiknek pedig Mészáros Attila alpolgármester gratulált.

Utánpótlássport
2019.12.09. 20:36
Vívás: Szűcs Luca juniorként is remekel, mégsem elégedett
A BVSC-Zugló 17 éves kardvívója, Szűcs Luca remekel első éves juniorként a világkupaversenyeken: mind a két, ez évadbeli viadalon a dobogó második fokára állt, így rögvest a korosztályos világranglista kilencedik helyére repítette magát. A megméretéseken történtekről beszélgettünk vele.

Utánpótlássport
2019.12.09. 17:34
Sportlövészet: a tokiói részvétel a juniorok célkeresztjében
Hatalmas küzdelem várható a sportlövők közelgő Európa-bajnoki válogatóin, hiszen több junior puskás lány is jó eséllyel pályázik, hogy részt vegyen a felnőttek kontinensversenyén, ahol még szerezhető olimpiai kvóta.

Utánpótlássport
2019.12.09. 16:43
Úszás: Petrov Iván szerint egyre nehezebb berobbanniuk a fiataloknak
Elégedetten értékelte a fiatal versenyzők teljesítményét a Glasgow-ban rendezett felnőtt rövid pályás úszó Európa-bajnokságon Petrov Iván. Az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, aki az M4 Sport szakkommentátoraként is dolgozott a kontinensviadalon, honlapunknak a helyszínen adott interjújában ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a sportág olyan változásokon megy keresztül, melyek elsősorban a fiatalok és felkészítőik feladatait nehezítik meg.

Utánpótlássport
2019.12.09. 12:18
Futsal: nem vagyunk lemaradva a környező országoktól
Szoros mérkőzésen, a végén hátrányból fordítva nyert 5–4-re a magyar U17-es futsalválogatott a Visegrádi Négyek Tornáján. Frank Tamás szövetségi edző a buta hibák ellenére bizakodva várja csapata közelgő Eb-selejtezőjét.

Utánpótlássport
2019.12.09. 11:49
Taekwondo: Kamilah Salim, a 27 kg-os Európa-bajnok
A tékvandós Salim famíliából a fivérek, Sharif és Omar után a húg, Kamilah is Európa-bajnoki érmet, méghozzá rögtön aranyat szerzett Magyarországnak. A 9-11 éves gyermekeknek kiírt és a németországi Sindelfingenben a hétvégén lebonyolított kontinensviadalon bátyjaihoz hasonlóan honosított ifjú hölgy a 27 kilogrammosok mezőnyében diadalmaskodott.

Utánpótlássport
2019.12.09. 08:50
Labdarúgás: már nem lehet előre leírni korosztályos válogatottjainkat
A múlt héten Nyonban három korosztályban is elkészítették a soron következő Európa-bajnokságok sorsolásait. A 2003-as születésűekből álló, Németh Antal vezette U17-es válogatott hazai pályán harcolhatja ki a jövő nyári, észtországi tornán való szereplés jogát.

Utánpótlássport
2019.12.08. 22:08
Az U20-as jégkorong-válogatott 9–1-es főpróbája a divízió I/B-s vb-re
A csütörtöki összecsapáson látottakhoz képest jóval simábban nyert az U20-as jégkorong-válogatott Dél-Korea U25-ös együttese ellen; Vas Márton kijevi divízió I/B csoportos világbajnokságra készülő csapata 9–1-re simázta le ázsiai ellenfelét.

Utánpótlássport
2019.12.08. 19:33
Tizenhat magyar érem a műkorcsolya és jégtánc Mikulás-kupán
„Nemcsak a Mikulás, hanem a gyerekek teljesítménye is mosolyt csalt az arcunkra" – mondja büszkén dr. Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója, aki szerint a fiatalok többször is bizonyították az egyhetes viadalon, hogy jó úton halad a hazai utánpótlás.
616
/
950