
Utánpótlássport
2019.12.13. 11:21
Kézilabda: Vámos Petra nem csügged, és örül a bizalomnak
Kicsit csalódottan, de értékes tapasztalatokkal tért haza Japánból, pályafutása első felnőtt-világversenyéről a 19 éves Vámos Petra. A magyar kézilabda-válogatott legfiatalabb játékosa szerint tanulniuk kell a vb-n történtekből, és azt is elmondta, mennyire volt nehéz egyik példaképével, Cristina Neaguval szemben.

Utánpótlássport
2019.12.13. 08:38
Mester-M Díj: december 31-ig még lehet jelölni
Már több mint egy évtizede hagyomány, hogy a Mol Alapítvány Mester-M Díjjal ismeri el azoknak a pedagógusoknak és tehetséggondozó utánpótlásedzőknek a munkáját, akik áldozatkészségükkel és szakmai támogatásukkal számos fiatal fejlődését, pályára lépését segítik, s követendő példaként állnak tanítványaik előtt.

Utánpótlássport
2019.12.12. 22:01
Curling: a lányok győzelemmel kezdtek a junior B-világbajnokságon
Szerdán kezdődött a finnországi Lohjában a juniorkorosztály B világbajnoksága, ahol mindkét nemben szerepel magyar csapat. A torna egyben kvalifikációs lehetőség is, hiszen a három legjobb csapat mindkét nemnél eljut a 2020 februárjában az oroszországi Krasznojarszkban rendezendő junior világbajnokságra. A férficsapatunk három forduló után még nem tudott győzni, a hölgyek viszont megverték Japánt a nyitányon.

Utánpótlássport
2019.12.12. 21:12
Vízilabda: vereséggel kezdett a férfi juniorválogatott a vb-n
Kétgólos spanyolok elleni vereséggel kezdte a kuvaiti U20-as vízilabda-világbajnokságot a férfi juniorválogatott. Kemény Kristóf szövetségi edző értékelésében elmondta, játékban nem múlta felül ellenfele a magyar csapatot, a spanyol kapus viszont remek napot fogott ki.

Utánpótlássport
2019.12.12. 19:38
Kosárlabda: a 15 éves Toman Petra a csapategységben hisz
Elképesztő statisztikai mutatókkal büszkélkedhet a Csata DSE 15 éves játékosa, Toman Petra a kadét kosárbajnokság alapszakaszában. Beszélgettünk vele arról, szerinte miben rejlik az együttes ereje, de szóba került az is, minek köszönheti az idei remeklése.

Utánpótlássport
2019.12.12. 15:49
Kézilabda: felemás képet mutatnak a fiú utánpótlás eredményei
Nagyobb konkurencia, visszafogottabb eredmények. Volt jó és rossz is az idén a fiú kézilabda-világversenyeken. A juniorok vb-szereplése elmaradt a várakozásoktól, az ifjúságiak és a serdülők ötödik helye azonban szebb képet fest.

Utánpótlássport
2019.12.12. 13:47
Kosárlabda: nehéz dolguk lesz az U18-as lányoknak az Eb-n
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) kedden közölte a jövő évi utánpótlás Európa-bajnokságok csoportbeosztását. A 2017-ben és 2018-ban bravúrt bravúrra halmozó U18-as leányválogatott vezetőedzőjével, Völgyi Péterrel beszélgettünk, miben változik a keret összetétele, de szó esett arról is, hogy nehéz lesz jó pozícióban továbbjutniuk a kieséses szakaszba.

Utánpótlássport
2019.12.12. 11:26
Labdarúgás: továbbjutott a Salzburg az ifi BL-ben
Csütörtökön a labdarúgó ifjúsági Bajnokok Ligájában, hivatalos nevén az UEFA Ifjúsági Ligában is eldőlt, kik jutnak tovább a csoportkörből. Az 1. helyezettek egyből a nyolcaddöntőbe kerültek, míg a 2. helyezettekre még vár egy párharc az úgynevezett bajnoki ág csapatai ellen a 16 közé jutásért.

Utánpótlássport
2019.12.12. 08:48
Kerékpár: növelné az utánpótlásbázist a szövetség
Több látványos siker jelezte utánpótláskorú bringásaink fejlődését 2019-ben. Princzinger Péter, a szövetség elnöke szerint a tehetségek és az elmúlt négy-öt év szisztematikus munkája mellett a hazai kerékpársportot támogató közeg kialakulása is kulcsszerepet játszott a sikerekben, jövőre pedig még nagyobb tűzijátékra számíthatunk.

Utánpótlássport
2019.12.11. 19:20
Sakk: négy érmet, közte két Eb-aranyat nyert az ifjú nagymester
Hazánk legfiatalabb nagymestere, a 17 éves Kozák Ádám amellett, hogy a rapid- és a villámsakk Eb U18-as mezőnyében is bajnoki címet nyert, a felnőttek kontinensviadaláról sem távozott üres kézzel: további két érem a jutalma.

Utánpótlássport
2019.12.11. 15:28
Olimpiai kvalifikáció: fiatalok harca a tokiói kvótáért
Vannak olyan sportolók, akiknek csak pályafutásuk végén adatik meg az a lehetőség, hogy részt vegyenek egy olimpián. Ugyanakkor vannak olyan, kiemelkedő kvalitású versenyzők is, akik már utánpótláskorúként eljutnak arra a szintre, hogy a világ legnagyobb presztízsű versenyén, az ötkarikás játékokon bizonyítsanak. Sportvezetőkkel beszélgettünk arról, kik azok az ifjak, akik jó eséllyel pályázhatnak a jövő évi, tokiói olimpiai kvótára.

Utánpótlássport
2019.12.11. 13:23
Vízilabda: csütörtöki rajt a spanyolok ellen a junior-vb-n
Hétfőn elutazott Kuvaitba a férfi junior vízilabda-válogatott, hogy csütörtökön a spanyolok elleni mérkőzéssel megkezdje korosztálya világbajnokságát. A magyar csapat becsülettel felkészült idei fő eseményére, az utolsó napokra már csak a szellemi és fizikai felfrissülés maradt.

Utánpótlássport
2019.12.11. 12:28
Jégkorong: az U20-as válogatott a feljutásért harcol Ukrajnában
Tavaly közel volt a feljutás, az idén is az aranyérem a cél. Csütörtökön kezd Ukrajnában az U20-as divízió I/B csoportos jégkorong-világbajnokságon a magyar válogatott; a rajt előtt Vas Márton szövetségi kapitánnyal beszélgettünk.

Utánpótlássport
2019.12.11. 09:17
Labdarúgás: három meccsen 16 gólt lőttek a Vasas fiataljai
Az első osztályú labdarúgó bajnokságokban, a kiemelt korosztályokban az U17-eseknél és az U16-osoknál lezárult az őszi szezon, mindkét korcsoportban magabiztos előnnyel a Honvéd telel az élen, még úgy is, hogy U17-ben a kispestiek már nem veretlenek, miután a Puskás Akadémia 1–0-ra legyőzte őket. U19-ben két mérkőzés még hátra van, de jó eséllyel a Győr marad az első helyen. Különleges hetet tudhat maga mögött a Vasas: a három kiemelt korosztályban 16 gólt szereztek a csapatai.
615
/
950