
Utánpótlássport
2020.08.31. 17:29
3x3-as kosár: az U18-as lányok megmutathatták, mennyit fejlődtek
Magabiztos győzelmet aratott az U18-as 3x3-as leány kosárlabda-válogatott a Debrecenben vasárnap véget ért ifjúsági fesztiválon; a vezetőedzővel, Földi Attilával beszélgettünk arról is, miként kell kezelni a most elért sikert.

Utánpótlássport
2020.08.30. 12:55
Cselgáncs: Farkas Bence már elsőéves juniorként Eb-érmes lenne
A 17 éves Farkas Bencének a terveivel ellentétben, utolsó éves ifiként nem lesz lehetősége aranyérmet szereznie a korosztályos Európa-bajnokságon. Ő azonban csak a jövőre koncentrál, már 2021-ben dobogóra állna a junior cselgáncsozók kontinensviadalán.

Utánpótlássport
2020.08.30. 09:00
Műkorcsolya: régen kellett versenyhelyzetben bizonyítani
„Az edzéseken jobban megy nekik, mint tavaly, de azért érződött rajtuk, hogy régen kellett már versenyhelyzetben bizonyítaniuk” – mondja a juniorokról Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója, aki a hogyan továbbról is tájékoztatta honlapunkat.

Utánpótlássport
2020.08.29. 11:27
Motorsport: Kovács Bálint nem indul Le Mans-ban
A lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg a 19 éves motorversenyző, Kovács Bálint Le Mans-i indulását illetően. A H-Moto Team sportolója már a 24 órás vb-futam helyszínén tartózkodott, amikor kiderült, hogy cseh csapata a koronavírus-járványra hivatkozva cserben hagyta.

Utánpótlássport
2020.08.29. 08:49
Országúti kerékpár: dán siker a magyar junior-világkupaversenyen
Mind a négy szakaszt megnyerte, így összetettben is az élen végzett a dán Tobias Lund Andersen az országúti kerékpárosok nyíregyházi központú junior-világkupaversenyén, amelyen a legjobb magyar a tizenharmadikként záró Mészáros Bence lett.

Utánpótlássport
2020.08.28. 15:01
Birkózás: Korcsog Milán két éve vár a kadét-világbajnoki ezüstérmére
A kadét-világbajnoki ezüstérmes szabadfogású birkózóval, a 18 éves Korcsog Milánnal beszélgettünk arról, miért szeretne hamarosan a 125 kilósok között bizonyítani, emellett szóba kerültek az őszi tervei, valamint az, két év után miért nem kapta még meg a vb-medálját.
528
/
937