Utánpótlássport
2020.10.31. 13:01

Cselgáncs: Nagy András pozitívan látja a fiatalok tokiói esélyeit

Az utánpótláskorú dzsúdósok közül Özbas Szofi (63 kg), Sipőcz Richárd (+100) és Szigetvári Mercédesz (+78) is közel áll a tokiói olimpiai kvótaszerzéshez; a budapesti Grand Slam-verseny után beszélgettünk a hazai szövetség sportigazgatójával, olimpiai sportágfelelősével, Nagy Andrással a helyzetükről.
Utánpótlássport
2020.10.31. 09:00

Úszás: Kenderesivel készül a pécsiek 18 éves reménysége, Jászó Ádám

„Azért van köztünk öt év, ez néha érződik, de alapvetően ő is nagyon motivált, tudja a céljait” – mondja a PSN Zrt. 18 éves úszójával, Jászó Ádámmal közösen készülő, olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás.
Utánpótlássport
2020.10.30. 17:47

Atlétika: Farkas Petra első szabadtéri ugrása lett a legnagyobb idén

A Budapesti Honvéd immár az olimpiára készülő 21 éves távolugrója, Farkas Petra összességében elégedett a szabadtéri szezonjával, melyben az első ugrása rögtön az idei legnagyobbnak bizonyult a hazai női mezőnyben.
Utánpótlássport
2020.10.30. 16:54

Szinkronkorcsolya: egyre népszerűbb idehaza a szakág

„Érdemes kipróbálni a szinkronkorcsolyázást, mert bele lehet szeretni” – vallja a Sportvarázs Sportegyesület edzője, Maros-Zenezini Barbara. A márciusi junior-vb-n remekelt, Team Magic néven elhíresült formáció nemzetközi sikereit látva talán nem is kell sokat győzködni az érdeklődőket.
Utánpótlássport
2020.10.30. 15:44

Jégkorong: Falus Ádám lenne az első magyar a svájci élvonalban

Bár a járvány miatt jelenleg szünetelnek az edzések, nagy célokat tűzött ki maga elé a svájci GCK Lions U20-as csapatának utánpótlás-válogatott hokisa, Falus Ádám, aki már négy éve kint edződik.
Utánpótlássport
2020.10.30. 09:00

Kosárlabda: Valerio-Bodon Vincent stabilizálná remek teljesítményét

Az Atomerőmű SE NB I/A bajnokságban szereplő kosárlabdacsapatának 19 éves játékosával, Valerio-Bodon Vincenttel beszélgettünk a felkészülési időszakban és az új évadban mutatott figyelemre méltó teljesítményének hátteréről.
Utánpótlássport
2020.10.29. 19:41

Kosárlabda: Mányoky Rékát már nem zavarja, ha hibázik

A Ludovika-FCSM Csata 19 éves kosárlabdázójával, Mányoky Rékával beszélgettünk az októberben rajtolt első osztályú bajnokságban mutatott remek teljesítményéről, és arról, minek köszönhetően fejlődött szembetűnően sokat a legutóbbi kiírás óta.
Utánpótlássport
2020.10.29. 18:37

Koronavírus: Németországban leállt a teljes utánpótlássport

A következő egy hónapban ismételten az online edzésekkel kell beérniük az utánpótláskorú sportolóknak Németországban, miután szerda este a kormány újabb szigorításokat vezetett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
Utánpótlássport
2020.10.29. 13:37

Asztalitenisz: András Csaba sajnálja, hogy így alakult az év

A 18 éves asztaliteniszező, András Csaba évét még úgy is parádésnak lehet nevezni, hogy a korosztályában egyetlen világversenyt sem tartottak meg. Pedig az ifjúsági Európa-bajnokságon például jó eséllyel vehette volna célba a dobogót.
Utánpótlássport
2020.10.29. 08:54

Kézi: Ilics Zoran a BL után a felnőttválogatottban is bemutatkozhat

A húszfős keret egyetlen utánpótláskorú játékosaként készül a debütálásra a felnőtt kézilabda-válogatottban a 18 éves Ilics Zoran, akit plocki kölcsönjátékáról is kérdeztünk.
Utánpótlássport
2020.10.28. 18:10

Kosár: 15 éves játékoson veszett össze a két miskolci klub

A DVTK Akadémiából a másik városi egyesületbe, a Miskolci Sportiskolába szeretne igazolni a 15 éves kosárlabdázó, Kovács Éva; csakhogy a nemrégiben módosított játékengedély-kiadási szabályzat szerint ezért 720 ezer forintot kellene fizetnie az MVSI-nek, amely erre jelen állás szerint képtelen. Patthelyzet.
Utánpótlássport
2020.10.28. 14:34

Atlétika: Takács Boglárka újra a régi lenne a „fájó” szezonja után

A Mol Alapítvány által támogatott 19 éves sprinter, Takács Boglárka szabadtéri szezonját kellemetlen sérülés hátráltatta, viszont jövőre már az U23-asok között ismételné meg korábbi kiváló eredményeit.
Utánpótlássport
2020.10.28. 09:00

Labdarúgás: szakmai megújulást ígér a Honvéd akadémiáján Simon Miklós

A Budapest Honvéd második csapatát vezetőedzőként irányító, utánpótlás-szakmai koordinátor Simon Miklós vette át a távozó Uwe Scherr helyét a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatói posztján.
Utánpótlássport
2020.10.27. 19:34

Birkózás: Szőke Alex 80 százalékot ad arra, hogy ott lesz Tokióban

A kötöttfogásban kadétvilágbajnok, junior Eb-aranyérmes Szőke Alex (97 kg) utolsóéves U20-asként az utánpótlás-éremkollekcióját teljessé szerette volna tenni, ezzel együtt a vb-dobogó legfelső fokára állt volna. A koronavírus-járvány miatt erre azonban nem kerülhetett sor...
Utánpótlássport
2020.10.27. 15:56

Vívás: Szűcs Luca nagyon távolinak látja Tokiót

„Eljutottam odáig, hogy inkább nem is figyelem a viadalokkal kapcsolatos fejleményeket, mert az nagyon rossz érzés, amikor beleélem magam az utazásba, majd törlik a versenyt. Készülök gőzerővel, hogy készen álljak arra, amikor szólnak, menni kell” − vélekedik a 17 éves világbajnok kardvívó, Szűcs Luca.
Utánpótlássport
2020.10.27. 13:54

Úszás: már a tokiói olimpiára kijutna Mihályvári-Farkas Viktória

Korosztályos csúccsal jelentkezett a medencés hosszútávúszó ob-n az FTC 16 éves junior Eb-ezüstérmes versenyzője, Mihályvári-Farkas Viktória, aki 1500 m gyorson olimpiai kvótában bízik.

446

/

871