
Utánpótlás
2004.07.29. 21:16
Gyenge magyar szereplés Székesfehérvárott
A csütörtöki programjában szereplő női egyéni és csapatversenyt nem fogadta kegyeibe az időjárás, ugyanis hatalmas zápor zúdult a városra, csúszóssá tette a lovas- és futópályát.

Utánpótlás
2004.07.29. 21:07
Két ifjúsági egységünk középdöntős
Az ifjúságiak között az egypárevezős Szabó Katalin első, míg a Karácsony Dominika, Tölgyesi Brigitta kétpárevezős páros harmadik lett a csütörtöki reményfutamában.

Utánpótlás
2004.07.29. 21:03
Vajon most merre tart a hullámvasút?
Egyszer fent, egyszer lent, mint a hullámvasút - ilyen mostanság női juniorválogatottunk, amely azért szerencsére a szerdai mélypont ellenére többet volt a csúcson, mint a gödör alján.

Utánpótlás
2004.07.29. 21:01
A kadettek is elkezdik
A 18, majd a 20 éven aluli lányválogatott után a héten a 16 évesek is útra keltek, akik Olaszország felé vették az irányt.

Utánpótlás
2004.07.28. 19:49
Újabb nyári karnevál Debrecenben
Nagyszerű hangulatban zárult a 2003-as rendezvény, melyet méltán neveztek Magyarország legszínvonalasabb tornájának. A Karnevál Kupa Magyarország nyár egyik legkedveltebb utánpótlás labdarúgó tornája, melyet Debrecenben rendeznek 14. alkalommal.

Utánpótlás
2004.07.27. 22:41
Megvan a harmadik siker
Két rendkívül motivált csapat lépett pályára a szünnap utáni első mérkőzésen.

Utánpótlás
2004.07.27. 21:11
Jakab János szorgalmával szolgált rá az aranyéremre
- Nem is mentem még le a Balatonra, eltoltuk egy nappal az indulást - mondta Jakab János. Bár már nagyon várom a pihenést, rám fér ez a két hét lazítás, ami most következik.

Utánpótlás
2004.07.27. 20:51
Három magyar döntős egyéniben
A MOL junior-vb résztvevőit hétfőn este a Városház téren ünnepélyes megnyitón köszöntötték - aztán kedd reggel a 49 női versenyző a selejtezővel már megkezdte a csatározást.

Utánpótlás
2004.07.25. 22:25
Jakab Jánosnak nem akadt ellenfele vasárnap
Egy Európa-bajnokság döntőjét 4:0-ra megnyerni több mint szemtelenség, de miután ezt Jakab János tette, boldogan szemet hunyunk felette&

Utánpótlás
2004.07.25. 22:17
Kucsera Gábor triplája
Úgy is van rendjén, hogy a magyar válogatott korosztályos szinten is iskolát adjon a vén kontinensnek: a mieink 11 arany-, négy ezüst- és kilenc bronzérmet szereztek a poznani U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságon, s ezzel mindkét korosztályban az éremtábla élén zártak.

Utánpótlás
2004.07.25. 20:37
Kosárlabda: Csehország kipipálva

Utánpótlás
2004.07.25. 19:16
Kajak-kenu: tizenegy aranynál álltak meg

Utánpótlás
2004.07.24. 23:05
Egy fecske nem csinált nyarat
Ezúttal sajnos a rosszabbik arcát mutatta válogatottunk, de szorossá tette a hajrát.

Utánpótlás
2004.07.24. 22:53
Hazai éremremények
Ma látványos versenyekkel kezdődik Tiszaújvárosban a Triatlon Nagyhét.

Utánpótlás
2004.07.24. 22:33
Győzelem Jakab módra
Ifjúsági fiúk egyéni negyeddöntője. Egyes asztalon Jakab János és az olasz Bobocica. A kettesen Molnár Krisztián a spanyol Durannal. Kezdés egy időben, ráadásul sikeresen, mindkét versenyzőnk hozza az első szettet.

Utánpótlás
2004.07.24. 22:21
Öt arany 1000 méteren
Kiválóan szerepeltek a magyar egységek a poznani U23-as és ifjúsági Európa-bajnokság döntőjének első napján.
102
/
167