Archiv cikkek
2002.10.11. 21:17

Remekül kezdett a McLaren

Zűrös héten van túl a Formula1, de azután, hogy a pilóták napokon át hallgatták az FIA erőkiegyenlítő törekvéseinek menüpontjait, pénteken végre autóba ülhettek. A szuzukai pályán Felipe Massa négyhetes pihenő után csatlakozott a mezőnyhöz, amelyből az első egyórában a két Ferrari, a nap végén a két McLaren-Mercedes volt a leggyorsabb.
Archiv cikkek
2002.10.11. 21:15

NHL - Ed Belfour új otthonra talált

Archiv cikkek
2002.10.11. 21:14

Ukava volt a legjobb hondás

Az 1998-ban átadott 5548 méteres sepangi ring a legek pályája. A aszfaltcsík a maga 25 méterével a sorozat legszélesebbje; átlagsebesség tekintetében Assent és Szuzukát is megelőzi; aszfaltjának minősége a legjobb; ezen felül Sepang a vb legmelegebb és legnagyobb páratartamú helyszíne, hiszen 30 foknál soha sincs hűvösebb és a páratartalom akár 80 százalék fölé is emelkedhet.
Archiv cikkek
2002.10.11. 21:10

Világnagyságok Debrecenben

A szerek a helyükön, a kameraállások "belőve, a fények már a pódiumot pásztázzák. Az izgalom a "színpadon, vagyis a küzdőtéren és a kuliszszák mögött is jól tapintható. A bizsergés már olyan, mintha a "nagy előadás következne, pedig egyelőre még csak a főpróbára készülődik a honi tornásztársadalom.
Archiv cikkek
2002.10.11. 20:59

U21: Vereség a svédektől

Archiv cikkek
2002.10.11. 20:58

EB-SELEJTEZŐK, 4. CSOPORT - Nyugalmat érhet a győzelem

Archiv cikkek
2002.10.11. 20:58

A hotel varázsában bízva

Érthető, hogy Észak-Írországban nem a két válogatott legutóbbi összecsapását emlegetik, ha a Spanyolország szóba kerül, hanem egy húsz évvel ezelőtti meccset. Néhány hónapja ugyanis Belfastban 50-ra tángálta el a hazaiakat a spanyol armada, az a bizonyos, 1982-es kilencven perc viszont az északír foci egyik legnagyobb sikerét hozta. Sammy McIlroy és társai akkor a vb házigazdáit győzték le a csoportmérkőzések során 10-ra.
Archiv cikkek
2002.10.11. 20:57

EB-SELEJTEZŐK, 5. CSOPORT. A skótok az esélytelenebbek Izlandon

Archiv cikkek
2002.10.11. 20:56

EB-SELEJTEZŐK, 7. CSOPORT - Az életükért játszanak

Pozsonyban szombat este fél nyolckor az angol válogatott a jó rajt reményében, míg a vendéglátó szlovák nemzeti tizenegy képletesen szólva "a késsel a torkán lép a Slovan stadionjának gyepére. A 7. csoport egyik nagy esélyesének számító angolok az Eb-selejtezők szeptemberi első fordulójában szabadnaposok voltak, míg a szlovákok Isztambulban, a vb-bronzérmes törökök otthonában simán kikaptak, egy szombati vereség esetén tehát már a selejtezők kezdetén gyakorlatilag búcsút mondhatnának továbbjutási ábrándjaiknak.
Archiv cikkek
2002.10.11. 20:55

NB III - HÉTVÉGI PROGRAM

Archiv cikkek
2002.10.11. 20:55

NB II - HÉTVÉGI PROGRAM

Archiv cikkek
2002.10.11. 20:54

NB I B - HÉTVÉGI PROGRAM

Archiv cikkek
2002.10.11. 20:53

Stockholmban 1955 óta nem sikerült nyerni

Archiv cikkek
2002.10.11. 20:51

Bizakodóak a szakemberek - A favorit ellen a döntetlen is siker lenne

A stockholmi összecsapás előtt az élvonalban dolgozó szakembereket, volt szövetségi kapitányokat és válogatott játékosokat faggattunk arról, mit várnak a szombat délutáni mérkőzéstől. Mint összeállításunkból kiderül, a döntő többség egy pontot remél a meccstől, de az is figyelemre méltó, hogy vereséget egyetlen tréner sem tippelt.
Archiv cikkek
2002.10.11. 20:49

Az utca emberét nem nagyon izgatja, milyen mérkőzés lesz Stockholmban

Ma Svédországban a magyar labdarúgó-válogatott is megkezdi szereplését a Portugáliában rendezendő Európa-bajnokság kvalifikációs szakaszában. A stockholmi találkozó előtt mini közvélemény-kutatást tartottunk. Arra voltunk kíváncsiak, vajon az utca embere tudja-e, éppen mi történik a nemzeti együttessel, milyen mérkőzésre készül Gellei Imre csapata, s ennek kapcsán a megkérdezetteknek öt kérdésre kellett válaszolniuk:
Archiv cikkek
2002.10.11. 20:48

Javítanának a házigazdák

Népszerű ember Svédországban Rabóczki Balázs, és nem csak azért, mert szombaton az északi ország válogatottja a magyar együttest fogadja Eb-selejtező mérkőzésen. A rendszeres telefonhívások, a televíziós megkeresések, a pozitív szurkolói megnyilvánulások alighanem annak a teljesítménynek szólnak, amit a svédek a Norrköping kapusától láttak a bajnokság eddigi találkozóin. Mert noha a Norrköping nem számít élgárdának  már az is bravúr lenne a csapattól, ha megkapaszkodna az első osztályban , a szakemberek váltig hangoztatják: ha nem náluk védene a dunaújvárosiak egykori kapusa, már matematikai esélye sem lenne a bentmaradásra.

7004

/

7432