EB-SELEJTEZŐK, 5. CSOPORT. A skótok az esélytelenebbek Izlandon

2002.10.11. 20:57
Címkék
Ha második északi szigettúráján is kudarcot vall a skót együttes, Berti Vogtsnak alighanem megszámláltatnak a napjai a kapitányi székben. Bő egy hónapja fél Európa a skótokon röhögött, minthogy nem kis mázlival sikerül pontot menteniük Feröeren – noha Vogts a csapatépítés nehézségeire hivatkozott, ez a "halászválogatottal” szembeni pontvesztés ürügyén keveseket hatott meg.Ugyanakkor Skóciában lassan beletörődnek abba, hogy – így múlik el a világ dicsősége – nem a mérkőzés esélyeseként utaznak Izlandra. Utoljára egyébként 1985-ben jártak a gejzírek között, s már akkor is kínkeserves győzelmet arattak, Leighton bravúrjaira volt szükségük, hogy megőrizzék egygólos előnyüket – más kérdés, hogy azzal a sikerrel kijutottak a mexikói vb-re. Azaz ami már Sounessnek, Strachannek, McLeishnek és Gough-nak is nehezen ment, azzal kellene most megbirkózniuk az utódoknak, akiknek tudását az értők nem merik a nagy elődökéhez mérni. Olyannyira, hogy többen megállapították: minthogy a németeket gyaníthatóan senki sem előzheti meg, a döntőbe jutással kecsegtető második helyért kell megharcolni, s ebben a skótok legnagyobb vetélytársa az izlandi csapat lesz.Többen amúgy már most hányják magukra a keresztet, hiszen tudható, a kapuban az a Douglas kezd, aki a múlt vasárnapi glasgow-i örökrangadón valóságos lepkegyűjteményre tett szert a Celtic hálója előtt, avagy nem biztos, hogy Leightonra emlékeztető forma várható tőle. Hasonlóképp főfájást okoz Ferguson egészségi állapota, akit szinte minden olyan percben, amikor nem edz, eszik vagy alszik, orvosok hada próbál "életre kelteni” – Vogts mindazonáltal bízik abban, hogy a középpálya kulcsembere ott lehet a pályán.Az izlandiak idegeit egyik csatáruk kiesése borzolja: Dadason egy norvég bajnokin olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy ebben az évben már nem léphet pályára – helyette az angol másodosztályban játszó B. Gudjonssont és Helgusont rántotta be a szakvezetés.A csoport másik mérkőzésén a litvánok hazai pályán kívánják "helyre tenni” a Feröerről érkezett amatőröket.
Legfrissebb hírek

Redzic Damir csereként beállva duplázott, a Salzburg hét gólt lőve jutott tovább a kupában

Légiósok
28 perce

Lehmann Csongor bronzérmes a triatlon vb-sorozat londoni állomásán

Egyéb egyéni
35 perce

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
36 perce

Antonelli is rajtbüntetést kapott a hungaroringi időmérő után – hivatalos

F1
1 órája

Kettős Fifty-Fifty-győzelem a Fehér Szalagon

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: Kisvárda–Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
1 órája

Négy év után újra gólt szerzett a japán legenda, az 59 évesen is aktív „King Kazu”

Minden más foci
1 órája

Nyílt vízi úszás: parádés magyar nap lett a szombat

Utánpótlássport
1 órája