Rio 2016: Mohamed nyolcaddöntős, Knapek kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.10. 15:30
A riói olimpia női tőrvívásának 2. fordulójában Knapek Edina 15:9-re kikapott a kínai Liu Jung-sitől, a hatodik olimpiáján részt vevő Mohamed Aida viszont 15:12-re legyőzte a kolumbiai Saskia van Erven Garcíát.

Mohamed 3:0-val kezdett, 5:3-ra fordított az ellenfele, de az első három perc 6:6-tal ért véget. A folytatásban a magyar versenyző 6:7 után 3:0-s sorozatot mutatott be, a harmad végéig pedig egy-három tussal vezetve érkezett meg – végül 13:11-gyel mentek pihenni a felek. A kolumbiai versenyző a hajrá nyitányán még szépített, de innentől már csak Mohamed talált, és 15:12-re nyert.Mohamed 3:0-val kezdett, 5:3-ra fordított az ellenfele, de az első három perc 6:6-tal ért véget. A folytatásban a magyar versenyző 6:7 után 3:0-s sorozatot mutatott be, a harmad végéig pedig egy-három tussal vezetve érkezett meg – végül 13:11-gyel mentek pihenni a felek. A kolumbiai versenyző a hajrá nyitányán még szépített, de innentől már csak Mohamed talált, és 15:12-re nyert.

Mohamed Aida 16.25 körül lép pástra a nyolcaddöntőben.

Knapek számára már nem sikerült ilyen jól a találkozója legeleje, ő 0:3-mal kezdett, és bár 2:3-ra feljött, 4:8-cal várta a folytatást. A második három perc elején 3:0-val 7:8-ra feljött, de innentől már csak a kínai akarata érvényesült, aki 14:8-ra elment, és 15:9-re nyert.

RIO 2016
NŐI TŐR
2. FORDULÓ
Knapek Edina
–Liu Jung-si (Kína) 9:15
Mohamed Aida–Van Erven García (Kolumbia) 15:12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik