Sírja szerint olimpiai bajnok, de mégsem az. Hogy is van ez?
Az 1898-ban született, első világháborút megjárt, és súlyos sebesülést szenvedett (egy közelharc során szuronnyal döfték át a tüdejét) katona viszonylag későn, 22 évesen kezdett sportolni, s lett a Magyar Atlétikai Club (MAC) versenyzője.
Hamar a magyar atlétika meghatározó egyénisége lett, ötpróbában, majd később tízpróbában volt a legeredményesebb, de 200 és 400 yardos gátfutásban, hármasugrásban és távolugrásban is a hazai legjobbak közé tartozott.
Első olimpiáján, 1924-ben, Párizsban az ötpróba versenyszámban 16 ponttal ezüstérmes lett a korabeli források által Somfaiként emlegetett sportember. A helyszínen lévő magyar szakemberek szerint azonban a 200 méteres síkfutásban elért eredményét tévesen jegyezték be.
„Rövid szünet után jött a 200 méter. Most utólag már megállapíthatom, itt vesztette el versenyét. Szerencsétlen volt az előfutam, hiszen tiz méterrel könnyen nyert, senki sem szoritotta, s nem küzdött ugy, mint ha van valaki mellette. Ideje hivatalosan 23.4 mp., ami egyszerüen nem igaz. [...] De nem lehetett tenni semmit, 6 pontot sóznak rá” – írja korabeli cikkében a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósító dr. Vadas Gyula, aki maga is zsűritag volt az atlétikai versenyek során.
Mindezek ellenére az időmérés pontatlanságai miatt a magyar szövetség nem nyújtott be óvást. Ennek pontos okait a mai napig nem tudjuk, ahogy ez az index.hu korábbi cikkében megjelent, valószínűleg politikai okok játszhattak szerepet ebben.
Somfay abban az évben öttusában is indult, de helyezetlenül zárt, majd 1932-ben, Los Angelesben ebben a versenyszámban a hetedik helyen végzett, ez volt a magyar öttusasport világversenyen elért első sikere.
A később a katonai pályán ezredesi rangra emelkedő Somfay sokoldalú sportoló volt, híres küzdőképességéről és akaraterejéről, ezért a „bajnokok bajnokának” nevezték. Ő volt az egyik úttörője a hazai öttusasportnak is.
Visszavonulása után edzősködött, az atlétikában vezetőedzőként és szövetségi kapitányként is dolgozott. Elméletileg is alaposan képzett sportember volt, gazdag tapasztalatai segítségével kitűnő szakkönyvet írt az atlétikáról. „Atlétika és tréningje” című kötetét több nyelvre, még japánra is lefordították.
1979. május 15-én hunyt el, tíz nappal később, 25-én temették el a Farkasréti temetőben.
Teljes élete volt, mind versenyzőként, mind edzőként megbecsült tagja volt a hazai sportéletnek, azt viszont élete végéig sem ő, sem a családja nem tudta elfogadni, hogy a téves időmérés miatt nem lett olimpiai bajnok.
A fehér márvány síremlékére ez van vésve: „Somfay Elemér olympiai bajnok”.
A cikk megírásához Győr Béla és Klész László Katonaolimpikonok című kötete és a Nemzeti Sport archívuma volt a segítségünkre. A portré forrása: MAC évkönyve, 1929-32.
